Forrás: Magyar Vadász Enciklopédia
Felismerési jegyei: A tőkés réce nászruhás példányainál a hímek és a tojók tollazata eltérést mutat, míg nyáron mindkét ivar és a fiatalok egyformán rozsdabarna színűek, sötétebb rajzolatokkal. A nászruhás gácsér feje a nyak közepéig fémes fényű zöld, amelyet egy vékony fehér gyűrű választ el a begy és a mell gesztenyebarna színétől. Háta szürkésbarna, hasa szürkésfehér. A test hátsó felére ismét csak a sötétebb színek a jellemzőek. A farkfedők és a középső farktollak feketék, ezen utóbbiak felfelé kunkorodnak. A szürkésbarna szárny szárnytükre ibolyakék (egyedül a tőkés réce szárnytükre ilyen színű), kétoldalt vékony fekete és fehér szegéllyel. Csőre zöldessárga, lába narancssárga, szeme barna. A tojó csőre barnásfekete, a szegélyeken ugyancsak narancsos árnyalattal. A gácsér és a tojó testtömege egyaránt 0,7-1,6kg. Hangja talán a legismertebb valamennyi vízivadfaj közül, annál is inkább, mert a házi réce őse lévén, hangja is hasonló ahhoz. A hangutánzó megnevezése a „hápogás” pontosan fedi a tőkés réce által kiadott „háp-háp-háp” hangokat.
Költési elterjedése: Holarktikus faj, több mint nyolc alfaját írták le különféle szerzők, de közülük hatot néha külön fajként kezelnek. A törzsalak A. p. platyrhychos Észak-Amerikában, Izlandon, Európában és Ázsiában fordul elő. Európai elterjedése rendkívül széleskörű, annak északi határa csaknem párhuzamosan fut az északi sarkkörrel, míg délen alig lépi át a 35. szélességi kört. A magas hegyvidékeket nem számítva előfordulása összefüggő. A törzsalak elterjedési területén belül nyolc fészkelő, egyszersmind telelő populációt különítünk el:
- északnyugat-európai
- észak-európai (fészkelő)/nyugat-mediterrán (telelő)
- kelet-európai/kelet-mediterrán/fekete-tengeri
- nyugat-szibériai/délnyugat-ázsiai
- kelet-ázsiai
- közép-ázsiai/dél-ázsiai
- -8. észak-amerikai
Magyarország minden vizes helyén közönséges, ezért hazai elterjedése is – különösen a vonulás és telelés időszakában – széles körű.
Élőhelye: A tőkés réce elterjedési területein minden vizes élőhelyet elfoglal. Hazánkban is valamennyi vizes életterében, mocsarakban, tavaknál, mesterséges halastavaknál, víztározóknál, folyók árterein és holtágaiban, rizsföldeken és egyéb árasztásokon is előfordul. Nem igényes a víz sótartalmára, kémiai összetevőivel, mélységével szemben sem, de elkerüli a gyors folyású és oligotróf vizeket. Sokszor a víztől távol is megjelenik. Igen toleráns az emberi jelenléttel szemben, az említett mesterséges vizes élőhelyek mellett öntözött területeken, városok belterületén található csatornákon, folyókon, tavakon is jelen van.
Szaporodás, ivarérettség: A gácsér és a tojó egyaránt az első életévben válik ivaréretté. Néhány fiatal gácsérnak már november közepén kialakul az adult pénisze, míg másoknak csak áprilisra/májusra. Többségüknél ez a stádium december/február időszakban jelenik meg. A tojók tojásvezetéke csak december vége felé nyílik ki a kloáka felé.
Ivari kapcsolata: A nász már ősszel megkezdődik, amelynek során egy-egy októberi és januári csúcs figyelhető meg. A fiatal madarak először megismerkednek, „eljegyzik” egymást, azt követi a párban állás, de még nem a megtermékenyítés céljából. Így maradnak mindaddig, amíg ivarérettek nem lesznek, nem ritkán tavaszig. Az idősebb madarak eközben már szeptembertől, leginkább a tojó kezdeményezésére folyamatosan párzanak. Tavasszal létrejön a tényleges szaporodási párkapcsolat a két ivar között, amelynek során a tojó nem foglalkozik idegen gácsérral, és folytonosan azon fáradozik, hogy a gácsérját párosodásra késztesse. Ezt annál is inkább meg kell tennie, mert a gácsér minden idegen tojó iránt érdeklődik.
Költési idő: A tőkés récék a fészkelőhelyre már párban érkeznek, s március elején-közepén kezdenek hozzá a fészkeléshez.
A fészek helye: Jól alkalmazkodó faj. Fészkel nádszegélyben, a vizek növényzettel borított parti zónájában, erdős szigeteken, ártereken öreg botoló füzek odvaiban vagy ágai közt, szárazabb erdők talaján, nagyobb madarak (egerészölyv, más ragadozómadarak, varjak, szarkák, gémek) elhagyott fészkében, nedves réteken, gabonaföldeken, sőt épületeken is.
Fészek: A fészek helyét a gácsér választja ki, a fészket kizárólag a tojó építi. A fészek egy kis mélyedés (6-14cm), átmérője 17-22cm, amelyhez minden olyan száraz növényi anyagot felhasznál, amelyet a fészek környékén talál, majd fedő- és pehelytollakkal béleli ki a fészekcsészét. A pehelytollak barnák, ezekkel takarja be a tojó a tojásokat a kotlás megkezdéséig, illetve akkor, amikor a kotlás időszakában elhagyja a fészket.
Tojásrakás, költésszám: A tojásokat a tojó naponta – rendszerint reggel – rakja le, de előfordulhat közöttük 2, sőt 3 napos különbség is. A vad populációkban évente költés van, a tojások vagy a pelyhesek elvesztése esetén sarjúfészkelés lehetséges. Előfordulhat második költése is, ami a parktavakon és állatkertekben élő egyedeknél rendszeresen megfigyelhető, különösen ott, ahol a házi récék, vagy hibridjeik is jelen vannak a populációban.
A fészekalj nagysága: A tőkés réce fészekalja (5-)7-11(-16) tojásból áll, a nagyobb fészekaljak gyakran összetojásból is származhatnak. A fészekaljnagyság csökken a szaporodási időszak előrehaladtával.
A tojások oválisak, olykor rövid vagy nyújtott oválisak, sima héjúak, fénytelenek, s színük a szürkéskéktől a sárgásbarnán át az olívzöldig változik. Az átlagos tojásméretek: 56,4×41,0mm, a tömeg 40-60g.
Kotlás: A tojások legkorábban március közepén kerülnek a fészekbe. A tojó minden tojásokon ül egy kicsit, de a valódi kotlást csak a teljes fészekaljon kezdi meg. Időtartama mintegy 28 nap, hosszabb kotlás ritka, 1-2 nappal rövidebb azonban előfordulhat. A gácsér a kezdetben a fészek környékén tartózkodik, majd rendszerint elhagyja párját, és gácsércsapathoz csatlakozik. Ha a tojó a kotlás idején elhagyja a fészkét, akkor pehelytollakkal takarja be a tojásokat. A kelés szinkronizált, általában nem tart tovább 24, ritkán 36 óránál, s főként nappal történik. A tojáshéjak a fészekben maradnak.
Fiókanevelés: Az először kelt fiókák felszáradásig a fészekben maradnak, a pelyhesek 14-21 órával a kelés után elhagyják a fészket, azaz fészekhagyók. A tojó a felszáradt fiókákat a növényzet sűrűjébe vezeti, s a későbbiekben is csak ő van velük. A fiókák mintegy 7-8 hetes korban válnak repülőssé. Tollazatuk fejlődése egyenletes, az egész testfelületre kiterjed. Az első tollváltás 5-6, a második 10-11 hetes korban következik be, a teljes tollruha 16 hetes korra alakul ki. A repülőképesség elérése előtt, vagy azzal egy időben válnak a kiskacsák önállókká.
Költési eredmény, halandóság, életkor: A kelési eredmény az egyes vizsgálatokban egészen szélsőséges, 55-82% közötti értékeket mutatott. A veszteségeket terméketlenség, predáció, elöntés, kiszáradás okozták. Szabad területi életkora maximum 20 év lehet, amit minden 1000 madárból esetleg 1 érhet meg. Zárttérben feljegyeztek 29 éves tőkés récét is.
Táplálkozása: Közismert, hogy a tőkés récék napnyugtakor kihúznak a vízből táplálkozni, majd pedig napkeltével visszatérnek a pihenőhelyeikre. A kihúzás távolsága a táplálkozóhelyek elhelyezkedésének függvénye, olykor elérheti a 30km-t is. Az A. platyrhynchos mindenevő. A magyar mezőgazdaság extenzív időszakában a tőkés réce táplálékában dominánsan a gyommagvak szerepeltek, ezt követték a zöld növényi részek, majd a termesztett növények magvai, a rovarok és rovarlárvák, a csigák, az apró halak és békák. A nagyüzemi monokultúrás kukorica- és gabonatermesztés térhódításával a tőkés réce táplálékában egyre inkább a búza (nyár végén) és a kukorica (ősz végén – tél elején) vált uralkodóvá, mivel táplálkozóhelyeként mindenekelőtt a gabona-, majd kukoricatarlókat lehetett megnevezni.
Állományviszonyai: A törzsalak (A. p. platyrhynchos) fészkelő, egyszersmind telelő populációnak állományviszonyai a következők:
- északnyugat-európai – 5 000 000 példány, stabil
- észak-európai (fészkelő)/nyugat-mediterrán (telelő) – 1 000 000 példány, növekvő
- kelet-európai/kelet-mediterrán/fekete-tengeri – 2 250 000 példány, csökkenő
- nyugat-szibériai/délnyugat-ázsiai – 800 000 példány
- kelet-ázsiai – 1 000 000 példány
- közép-ázsiai/dél-ázsiai – 75 000 példány
- -8. észak-amerikai – 7 282 100 példány, növekvő
Az európai állomány mintegy 8 250 000 példányra tehető. Hazai fészkelő állományáról pontos felmérések nem állnak, nem állhatnak rendelkezésre. Becslések szerint a leggyakoribb fészkelő récefajunk, amely mintegy 100 000 – 150 000 pár költ hazánkban. Vonulása és telelése során télen (januárban-februárban) adódnak a maximumok, amit a táplálékkínálat, az időjárás, illetve a jégviszonyok határoznak meg. A felmérések alapján a Biharugrai- és Bégécsi-halastavak, a Hortobágy vidéke, a Kis-Balaton és a Duna játszanak fontos szerepet vonulásában.
Vonulása: A tőkés réce észak-európai populációja helyben marad, nem vonul, az észak-európai a telet a Földközi-tenger nyugati medencéjében tölti. A kelet-európai tőkés récék vagy a Földközi-tenger keleti medencéjéhez vonulnak, vagy a Fekete-tengerhez, míg a nyugat-szibériai populáció a Kaszpi-tengert keresi fel télire. Az elvonulás elsősorban az időjárás alakulásától függ, a nálunk fészkelő példányok enyhe teleken át is telelhetnek. A hozzánk érkező jelölt és megkerült átvonuló vagy telelő példányok származási helye a tőlünk északra eső fészkelő területek. Érdekes ugyanakkor, hogy angol, spanyol és Kaszpi-tenger melléki orosz fészkelő állományokból is vonulnak tőkés récék a Kárpát-medencébe. A telelőterületeken (Franciaország, Anglia, Hollandia, Olaszország), illetve a vonulási útvonalakon, útközben (Németország, Belgium, Svájc) gyűrűzöttek pedig határozottan mutatják madaraink vonulási irányát. A Magyarországon gyűrűzött és külföldön megkerült tőkés récéknek a Földközi-tenger nyugati medencéje irányába való vonulást az olasz és francia, a keleti medencéjébe tartót a macedón és az albán, a Fekete-tenger irányába tartót pedig a bolgár visszajelzések mutatják. Kitűnik a sorból egy keleti – 1828 km-es távolságú – orosz megkerülés, ami megerősíti a kölcsönös kapcsolatot a Kárpát-medence és a Kaszpi-tenger között.
Védelme: Európában stabil állományú faj. Állományalakulására a vadászati hasznosítás van – közvetlen és közvetett módon – negatív hatással. Különösen káros a házi récékkel való együtt tartása, a hibridizáció. A predátorok (róka, barna rétihéja, varjúfélék) a tojásokban és a kiskacsákban tesznek kárt. A botulizmus, az olajszennyezés és a növényvédőszerek okozta mérgezések a környezetszennyezés hatásait jelentik. A vadászat során kikerülő ólomsörét ugyancsak súlyos mérgezést okozhat. Magyarországon elsősorban a fészkelő populációk védelmét kell szorgalmaznunk. Mivel generalista faj, bármely vizes élőhely kímélete, a vízszintnek fészkelési időszakon belüli állandósítása, a szárnyas és szőrmés predátorok (köztük a vaddisznó) alacsony szinten tartása hatékony lehet. 1993 óta naponta és személyenként legfeljebb 8 tőkés réce elejtésére van mód. Mivel a réceteríték zöme ebből a fajból kerül ki, a terítékkorlátozás e fajnál a leghatékonyabb. Vadgazdálkodási értéke: 10 000 Ft.
Gazdasági jelentősége: A legfontosabb vízivadfajunk a tőkés réce, és várhatóan a jövőben is az marad. Fontosságát az is bizonyítja, hogy a hazánkban elejtett récék 88-90%-át ez a faj adja. Elterjedésével széles rétegeknek nyújt vadászati lehetőséget, ugyanakkor a bérvadásztatás során megfelelő árbevételhez juttatja a gazdálkodókat, igaz, a teríték-korlátozás óta nagyterítésű vadászatokból származó többletbevétel nem tervezhető. A mezőgazdasági (főként gabona-) kultúrákban az aratás előtti időszakban, illetőleg halgazdaságokban haltáp fogyasztásával kárt okozhat, amit a vadgazdálkodóknak meg kell előznie.
Forrás:
Faragó Sándor: Magyar Vadász Enciklopédia