Forrás: Magyar Vadász Enciklopédia
Felismerési jegyei: A legismertebb és legelterjedtebb nagytestű ragadozónk. A kifejlett egyedek között a testméretekben, különösen a testtömegben megnyilvánuló ivari dimorfizmus mutatható ki, a kan tömege nagyobb, mint a szukáé. Kanok testtömege 4,5-8,6 kg, a szukáké 4,27,3kg. Testén a vöröses színezetű szőr dominál, a háton sötétebb sáv húzódik végig, amit a lapockatájon ugyanilyen színű pászta keresztez. A has szőrzete világosabb, szürkésfehér, vagy fehéres árnyalatú. A farok vége vagy fehéres, vagy kifejezetten fehér, a lábak külső fele és a fülek feketék. A kanok és a szukák között színbeli eltérés nincs. A pofán lévő ún. tapintószőrök hossza meghaladhatja a 10 cm-t is, a bajuszszálak ugyancsak hosszúak. A farok hossza elérheti a testhossz 70%-át. Olykor a test egész felületén megjelennek sötétszürkés, feketés szőrök (pofa, torok, has, farok, lábak), ilyenkor beszél a vadásznyelv szenes rókáról. Nyoma a kutyafélékre jellemző, a mellső lábán 5, a hátsón 4 ujj van, de a mellső láb első ujja, az ún. fattyúköröm csökevényes (ez az, ami a hátsó lábról hiányzik).
Nyomképlete leggyakrabban zsinórozás. Lopakodáskor terpesztő csapát hagy, lassú futásnál ferde páros lépéssel, gyors futásnál kieső lépés – kieső első nyommal, trapézlépéssel, vagy kieső háromszöglépéssel halad. Hullatékát általában jól látható helyen hagyja, azzal és vizeletével jelöli meg territóriumát. Koslatáskor lehet leggyakrabban ugatását hallani.
Elterjedése: Csaknem egész Eurázsiában és Észak-Amerikában előfordul. Csak a magas északról és a trópusi területekről hiányzik e kontinenseken. Megtalálható viszont Észak-Afrikában, ahol elterjedésének déli határa a Szahara. Ma már honos Ausztrália jelentős részén is, ahova betelepítették. Széles elterjedése miatt 43 alfaját írták le. Ezek nem mindig jogos alfajok revízióra szorulnak. Európában legfeljebb 5 vagy 6 alfaj elkülönítése indokolt. A magassági elterjedése szinte korlátlan Európában, az Alpokban legalább 3000 méterig, a Pireneusokban 3200 méterig bizonyított jelenléte. Magyarországon a V v. crucigera fordul elő, gyakorlatilag az egész országban.
Élőhelye: Nem válogatós, ún. generalista faj, mindenütt megtalálja létfeltételeit, amit széles körű elterjedése is igazol. Megél a tundrán, a sivatagban, s újabban a nagyvárosok elővárosaiban is. Hazánkban korábban erdei vadnak tartották, holott a mezőgazdasági területeken is mindenütt jelen volt. Ez a széleskörű élettérfoglalás napjainkra is jellemző. Nálunk is érzékelhető az utóbbi időszakban, peremvárosokban (üdülő övezetekben) való megtelepülése, illetőleg mind gyakoribb jelenléte.
Szaporodás, ivarérettség: Az ivari érés mintegy 10 hónapig tart, így a rókák a születésük utáni szaporodási ciklusban már részt vehetnek a szaporításban.
Ivari kapcsolatok: A magányosan élő róka esetében a párok egymásra találása csak az ivari feromonok illatanyagainak észlelésével történhet meg. A szukák fogamzási képességük előtt már mintegy két héttel vagy a vizelettel, vagy a farktőnél található ibolyának (violának), azaz az illatmirigynek a segítségével kezdik terjeszteni illatanyagaikat, hogy felkeltsék a kanok figyelmét. Ez a hosszú időszak biztosítja azt, hogy a szukák viszonylag rövid, 1-6 napon keresztül történő tüzelése során, biztosan megtermékenyíttessenek. A kanok az egész szaporodási időszakban képesek termékenyíteni. Azonos erőt képviselő kanok között előfordulnak sérüléseket okozó verekedések, éppen úgy, mint azt az egymás melletti territóriumokat birtokló kanok területszerzési kísérletei során észlelhető. A tényleges kopuláció mintegy 20-30 percig tart, mert a péniszduzzadás következtében a pár olyan szorosan együtt marad, mintha elválaszthatatlan lenne. A szuka végül is több kannal pározhat.
Párzási időszak: A róka egyszer ivarzó faj, így csak az év meghatározott időszakában képes a párzásra. Ezt az időszakot koslatásnak hívjuk, ami Magyarországon december második felétől március elejéig, hangsúlyosan január-február hónapokban történhet.
Az alom helye: A róka a kölykezés, illetve a fiatalok nevelése céljából kotorékot foglal, illetve készít. A kotorék készítése olyan kedvező talajadottságú (kötöttebb talajú) területeken történik, ahol nincs megfelelő búvóhely. A kotoréknak egy vagy több bejárata, illetve egy vagy több kamrája van. Szívesen foglal el és javít ki régi róka- vagy borzkotorékot, sőt a borzzal olykor meg is osztozik azon. Arra alkalmas természetes földi vagy sziklaodvakban, lyukakban is megtelepszik. Kihasználja az ember által teremtett lehetőségeket, így szívesen telepszik meg vasúti töltések oldalában, kavics és homokbányákban, beton átereszekben, kazlakban, elhagyott épületekben, romokban (pl. tanyák helyén). Rendszerint erdőben, erdőszélen, erdőfoltokban, erdősávokban, vízhez közel választja meg tanyáját, de mezei élőhelyeken – tartós, kotoréképítésre alkalmas fás vegetáció hiányában – kotorékot épít lucernatáblákban, de nem ritkán gabonában is. Az ellésre használt kotorék kisebb lehet, mint a lakókotorék, de ez nem törvényszerű, s a lakókotorékot is használhatja elléskor a szuka. A későbbiekben a kotorék a család, vagy a kóborló egyedek számára szolgál menedékül.
A vemhesség: Sikeres párzás után a vemhesség ideje 52-53 nap, olykor pár nappal rövidebb-hosszabb is lehet. Sikertelen megtermékenyülés esetén ún. álvemhesség léphet fel. Ennek időtartama 40 nap, amely után visszatér a nyugalmi állapot. Az álvemhesség során nem indul meg a tejelválasztás. A vemhesülés a 2-4 éves szukáknál a legmagasabb. Az nem ismert, hogy a megtermékenyülési ráta a környezeti tényezők eredőjeként, vagy a róka szaporodás-biológiájának viszonylag állandó fiziológiai jellemzőjeként alakul. Magas sűrűségnél a kan több szukával is élhet egy közösségben, amelyek közül csak az ún. alfaszuka szaporít.
Az ellés ideje: Az ellés időszaka március közepe, április közepe közé esik. Az ellés 2-4 óra hosszat tart, a szukák megeszik a magzatburkot.
Az alom nagysága és száma: A róka évente egyszer kölykezik. Az alomnagyság – a nagy földrajzi távolságok ellenére – azonosnak mutatkozik areája területén. A jobb táplálkozási, utódnevelési lehetőségek mellett nő az alomnagyság, azaz mind a szuka jobb kondíciója, mind a felnevelés során észlelhető kedvezőbb táplálékkínálat növeli az alomnagyságot. A táplálékforrás kínálatban kiemelt szerepe van a mezei pocoknak. A szaporodóképességet a környezeti tényezők mellett a szuka kora is befolyásolja. A legjobban vemhesülő középkorú (4 éves) rókáknál a legmagasabb az alomszám.
Utódnevelés: A kölykök születésük után 2-3 hétig csak szopnak, ezután fokozatosan a szilád táplálékra térnek át. A szuka gondos, jó anya, így a kölykök gyorsan fejlődnek. Ha a kotorékot veszélyeztetve ítélik a szülők, akkor átköltöztethetik a kölyköket másik helyre. Olykor megosztják az almot, s csak egy részét viszik távolabb. A kotorékot először 6 hetes korukban hagyják el a kölykök, de csak 8. hetes korban távolodnak el néhány métert annak szájától. 10-12 hetes koruktól lassan elkezdődik önállósodásuk, s szeptemberre teljesen önállóvá válnak. Ekkor fel kell kerekedniük és elhagyva az otthon-területet, új lakóhely után kell nézniük.
Szaporodási eredmény, halandóság, életkor: A róka szaporodási eredményét már a méhen belüli halandóság befolyásolhatja. A későbbiekben a megtapadt és fejlődésnek induló embriók között is magas lehet a mortalitás, amelynek mértéke összefüggést mutat a szukák korával. A fiataloknál nagyobb, idősebbeknél kisebb a méhen belüli halandóság, de ez évenként változhat. A megszületett kisrókák halandósága az alomnagyság függvénye, minél nagyobb az alomnagyság, annál több pusztulhat el. A halandóság egyrészt olyan természetes ellenségek számlájára írható, mint a farkas, a hiúz, vagy északon a rozsomák (Gulo gulo), amelyek mind a fiatal, mind a felnőtt egyedeket elpusztíthatják, de a kisrókákat elkaphatják a nagyobb ragadozómadarak, sőt az uhu (Bubo bubo) is. A kotorék birtoklásáért a borzzal, vagy a vadmacskával folytatott harc is végzetes lehet. Az emberi tevékenység ugyancsak nagy veszélyeket rejt. A mezőgazdasági területeken a pocokirtás utáni másodlagos mérgezések, vagy a közutakon történő elütések a rókapopulációkat jelentősen megtizedelhetik. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a vadászat, illetve a gyérítés bármely alkalmazott módja. Az állományt szabályozó tényezők közé sorolhatók a betegségek, amelyek közül a leghatékonyabb a veszettség. A rókák körében fellépő betegséget 1954 óta regisztrálják hazánkban, ami azóta elterjedt az egész országban. A szakirodalom úgy tartja, hogy a veszettség halálos vírusa a rókaállománynak akár 60%-át is érintheti. Ennek következtében a Magyarországon korábban diagnosztizált – emberre is igen veszélyes – veszettségi esetek 90%-át rókák adták. A veszettség okozta mortalitást gyakorlatilag megszüntette az 1992-ben Magyarországon is elkezdett orális immunizálás. A veszettség elleni küzdelem eredményességét visszaigazolta a rókaállomány növekedése, amely úgy következett be, hogy közben az átlagos szaporulat nem változott, hanem a fiatalok túlélése lett eredményesebb. Szabadterületen mintegy 10 éves életkort élhet meg a róka, már amennyire a maximális életkor meghatározását a különböző kormeghatározási módszerek lehetővé teszik. A populáció életkora maximum 6-9 év lehet.
Egyedfejlődés: A kölykök fogatlanul, csukott szemmel és füllel jönnek a világra. Születési testtömegük mintegy 90-120 gramm, testhosszuk 100-150 mm, farok hosszuk 60-80 mm. A gyapjas szőrzetük barnás, vagy szürkés árnyalatú, fehér mellfolttal és farokvéggel. Szemük csak a (11-) 14-16. napon nyílik ki. Az első tejfogak 18 napos, az utolsók mintegy 26 napos korukban törnek át. A fülek 4-5 hetesen válnak felállókká. A bunda mintegy 90 nap alatt, több lépcsős színváltozással éri el végleges színét: 30-55 napos korban szürkésbarna, 60-85 napos korban vörösessárga, a 70. naptól pedig már vörös lehet. A nyár folyamán (3-4 hónapos koruktól) válnak ragadozókká, azaz kezdik maguk megszerezni táplálékukat.
Ivari és korviszonyok: Általánosságban az 1:1 magzati ivararányt fogadják el. A kor előrehaladtával a kanok kerülnek többségbe. A populációk jelentős részét (50-80%) alkotják a fiatal egyedek, a közép- és időskorú korosztályok aránya egyre csökken.
Táplálkozás: A kölykök mintegy 3 hétig szopnak, majd egy hétig vegyes étrenden élnek, s a 4. héten kezdődik meg elválasztásuk. Ebben az életszakaszban előemésztett táplálékot kapnak, a nekik szánt zsákmányt a szülők a nyelőcsőben “raktározzák”. A kisrókák 10-12 hetes korban kezdik tanulni a vadászatot, először csak kisemlősökön. A róka étrendjében minden évszakban az emlős táplálék a domináns, a madártáplálék pedig másodlagos. Nyáron gyümölcs, téli hónapokban egyéb növényfogyasztása is jelentős lehet. Általában a mezei pocok (Microtus arvalis) uralkodó étlapján, de a mezei nyúl fogyasztása (kisnyúl) a tavaszi időszakban meghaladja ezt. Ha módja van rá, döghúst is fogyaszt. A fácán inkább a nyári hónapokban (kibocsátások idején, és azután) játszik fontos szerepet. Nagyobb testű rovarok csak tavasszal és nyáron fordulnak elő a róka táplálékában.
Állományviszonyok: A róka az egyik olyan faj, amelynek állománydinamikáját populáció szinten a leginkább befolyásolja a be- és elvándorlás, illetve a mortalitás (vadászat, betegség). A rókateríték gyakorlatilag stabil volt az utóbbi 30 évben, csak az 1990-es évek közepétől nőtt meg jelentősen.
Mozgáskörzet, migráció: Egy-egy róka mozgáskörzete – a táplálékkínálat függvényében – 30-1300 hektár között változhat. A mozgáskörzet nagysága a populációsűrűség növekedésével csökken, s bizonyos esetekben átfedéseket is mutat, sőt a határai elmosódhatnak. A fiatal rókák szeptember közepétől október végéig elhagyják szüleik otthonterületét. A kanok messzebb vándorolnak, míg a szukák közelebb maradnak születési helyükhöz. Az elvándorolt állatok a következő szaporodási ciklusig saját territóriumot igyekeznek foglalni.
Védelme: Egész évben vadászható, védelemre nem szorul. A veszettség kórokozójának legfontosabb terjesztője, ezért kötelező gyérítését is előírják a rendeletek. Ugyanezen okból kezdődött 1993-ban az ún. immunizációs program Magyarországon.
Gazdasági jelentősége: Az apróvadállomány – beleértve a legérzékenyebb, tenyésztett fácánállományt – látja a róka elszaporodásának kárát. A veszettségtől mentes populáció dinamikája sok gondot okoz a vadgazdának, de ellentétes a természetvédelem érdekeivel is. A védett, vagy fokozottan védett madárfajok fészekaljait, fiókáit egyaránt veszélyezteti a magas rókasűrűség. A populáció szinten tartása e területeken a szokásosnál is fontosabb. A vadgazdálkodás és a természetvédelem közös érdeke, hogy Magyarországon körültekintő rókagazdálkodási terv készüljön és valósuljon meg. Minden apróvadas vadászterületen, a lehetséges minimumon kell tartani az állományt, főként a szaporodási időszakban.
Forrás:
Faragó Sándor: Magyar Vadász Enciklopédia