Faragó Sándor – Mezőgazda Kiadó
A vadbúvók feladata, hogy a viszonylag nyílt mezőgazdasági terepen egyéb takarás híján, vagy éppenséggel azt kiegészítendő, megfelelő fészkelő- vagy búvóhelyet nyújtsanak az apróvad számára.
A vadbúvóknak, mint fészkelőhelyeknek a kialakítása arra a természetben tapasztalt megfigyelésre vezethető vissza, melyeket a cserjesorok vagy erdősávok tisztítása-gyérítése során szereztek. A gallyazás után hátrahagyott ágakat, ágcsomókat benőtte a növényzet, mintegy természetes búvóhelyet kínálva. SZEDERJEI ÉS STUDINKA (1962)fészkelő ligetek kialakítását javasolták, lényegében hasonló módon. Mintegy 3 × 6m-es, vagy kissé nagyobb területet, ahol esetleg néhány bokor is van, vessünk be magas növésű fűfélékkel. E területet nem szabad legeltetni, legfeljebb nyár végén magas tarlóval lekaszálni. A fűre tegyünk néhány nagyobb, lehetőleg tövises ágat (kökény, galagonya). Ezt a következő évben a magas növésű fű be fogja nőni, alattuk a szárnyasvad kiváló fészkelőhelyet talál. Ugyanilyen módszerrel komlót (Humulus lupulus) is futtathatunk ugyancsak előre odakészített nagyobb ágakra. Elsősorban takarmányozásra ajánlja HAAS (1985)a csicsókaszigetek kialakítását, melyek ugyanakkor védelmet, búvóhelyet is jelentenek. Egészen kis kiterjedésű földterület alkalmas erre a célra (folt-, illetve sávszerű egyaránt). Talaj-előkészítés és trágyázás után 100 m2-enként mintegy 20 gumót kell elültetni. Első évben sorközi ápolást kell végezni a gyomok fejlődését megakadályozandó. Télen a gumókat sávokban ki kell kaparni. A második évtől kezdve az egyes sávokat különböző időkben le kell sarlózni attól kezdve, amikor kb. térdmagasságig érnek. A sarlózott sávokban fiatal, zsenge sarjak verődnek fel, melyek a nyári időszakban a nyúl és őz számára kiváló táplálékot, illetve az apróvadnak megfelelő takarást nyújtanak.
Az apróvad számára kétséget kizáróan a leghatásosabbak az állandó védősűrűk. Ezek lehetnek fákkal-cserjékkel készítettek, melyről a következő fejezetben szólunk. A főképpen mezőgazdaságban termesztett növényekre alapuló védősűrű kialakítására ugyancsak SZEDERJEI ÉSSTUDINKA (1962) munkájában találunk javaslatot. A védősűrű kiterjedése 25 × 20 m, a hosszabbik oldal K-Ny-i tájolású. A területet az északi és keleti oldalon célszerű cserjesorral lezárni. Erre az északi oldalon 5 m széles, 30 × 50 cm-es tőtávolságban ültetett fagyal (Ligustrum vulgare), a keleti oldalon ugyanilyen szélességben és tőtávolságban ültetett közönséges ördögcérna (Lycium barbarum) kiválóan alkalmas. A védősűrű belső, nyugat és dél felől nyitott részébe 3–5 m széles sávban hajdinát, takarmánykáposztát és lucernát vethetünk.
Ajánlott olyan védősűrűk kialakítása, melynek növényanyaga gyógynövényekből áll. E fajok a diverzitás növelése mellett fedezéket és táplálékot egyaránt szolgáltatnak az apróvad számára. SZEDERJEI ÉS STUDINKA (1962) az alábbi gyógynövényfajokat ajánlották a vadászterületen: gyapjas gyűszűvirág, fehér üröm, közönséges édeskömény, tárkony, kerti ruta, fodormenta, izsóp. Az alábbiakban e fajokat ismertetjük, de a vadgazda környékbeli tapasztalatai alapján esetleg más gyógynövényeket is bevonhat az élőhelyfejlesztés növényanyagának körébe. Termesztésüknél az extenzív módszereket kell alkalmaznunk. A gyógynövény védősűrűk pontszerű habitatként 25–50 m2-es területen telepítendők.
Gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata) – 20–60 cm magasra növő fokozottan védett faj, ezért hazánkban csak két államilag minősített és forgalomba hozatalra engedélyezett fajta alkalmazható, az ’Oxfordi’ és a ’Dilacte M’. Közülük inkább az utóbbi ajánlható, mivel az hazai eredetű keresztezett fajta. Éghajlati adottságaink mindenütt lehetővé teszik termesztését, szárazságtűrő, a kötött agyag, a futóhomok és a mélyrétegű nedves talajok zárják csak ki termeszthetőségét. Kezdetben lassan növő, ezért az előveteménye ne legyen gyomosító. Kétéves (TH) növény. Tél alá (november második fele) vagy kora tavasszal (február vége–március eleje) vethető. Jól tömörített vetőágyba, 0,5 cm mélységbe vessük, amit utána hengerezni szükséges. 30–40 cm-es sortávolságban 4-5 kg/ha vetőmagmennyiséggel vetendő (az általunk javasolt kis foltokra 4-5 dkg elégséges). Kelésideje 20–25 nap. A vadgazda igényeinek természetesen a kemikáliamentes ápolás felel meg, azaz a sorközök szükség szerinti kezdeti sarabolása. A vad számára jó takarást és télen táplálékot biztosító gyógynövény (FÖLDESI IN BERNÁTH, 1993).
Fehér üröm (Artemisia absinthium) – Magyarországon honos, termesztett, évelő (H), dudvaszárú, 1–1,5 m magas növény. Fény- és melegkedvelő, szárazságtűrő, talajjal szemben igénytelen faj, sekély termőrétegű talajokon is megterem. Előveteménnyel szemben nem igényes, de előnyös a gyommentes talaj. Sima palántaágyat kell számára készíteni, amelybe októberben 50–60 cm × 30–40 cm-es tenyészterületre ültethető a tőosztással vagy palántaneveléssel előállított szaporítóanyag. A fehérüröm vadbúvó 8–10 éves fennmaradása is szavatolható. Kezdetben sorközi ápolással kell számára a gyomkonkurenciát visszaszorítani. Az apróvad számára igen jó takarást ad (PRASZNA IN BERNÁTH, 1993).
Közönséges édeskömény (Foeniculum vulgare) – Mediterrán elterjedésű faj, nálunk elvadulva és termesztve található. 4-5 évig élő (H), 1,5-2 méter magas, vadvédő sűrűnek igen alkalmas, melegkedvelő növény. Hótakaró nélküli vagy mélyen lehűlő talajokon kifagyhat. Optimális számára a tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású, vályog- vagy homokos vályog talaj. Két államilag minősített fajtája a ’Budakalászi’ és a ’Soroksári’, az előbbi fajta jobb fagytűrő képességű. Az aprómorzsás, kellő nedvességtartalmú vetőágyba március elején vetik a magvakat, 42–48 cm-es sortávolsággal, 2-3 cm-es mélységbe, 8–10 kg/ha vetőmag szükséglettel. Jó talaj és kedvező időjárás esetén május végére zárt, jó gyomelnyomó állományt képez (FÖLDESI IN BERNÁTH, 1993).
Tárkony (Artemisia dracunculus) – Évelő (H), lágyszárú, terjedő tövű, 80–150 cm-magasra megnövő termesztett, illetve kultúrmaradványként előforduló növényfaj. Fény- és melegigényes, hidegtűrő, a hótakaró nélküli -15 °C-os fagyokat is elviseli. Viszonylag nagy a vízigénye, vadbúvók céljára azonban a szuboptimális termőhelyen tenyésző állományai is kielégítően növekszenek. Termesztésére legalkalmasabbak a mély termőrétegű, középkötött, tápanyagban gazdag talajok. Napjainkban a ’Zöldzamat’ fajtát termesztik. A tárkony 8–10 évig is él, de 4-5 éves kora után már erősen ritkul. Gyökeres tősarjakkal szaporítható május-júniusi telepítéssel. Gyógynövénytermesztésben az egyedenkénti 60 × 30 cm-es tenyészterület alkalmazását ajánlják, vadgazdálkodási célra ennél sűrűbb állománya is kialakítható. Az eredéshez 2-3 alapos beöntözés szükséges. Gyomirtása kézi kapálással vagy sorközműveléssel oldható meg (PRASZNA IN BERNÁTH, 1993).
Kerti ruta (Ruta graveolens) – Évelő, tömör, bokor formájú, 50–80 cm magasra megnövő félcserje. Mediterrán eredetű faj, nálunk kivadulhat. Meleg és fényigényes, száraz, meleg talajokon jól fejlődik. A meszes talajokat kedveli, hideg, vizes termőhelyen sínylődik. Mindenütt, még homokos, köves talajokon is termeszthető. Szabadágyi palántáit ősszel ültetik ki, 50 × 30 vagy 60 × 20 cm sor- és tőtávra. A palántaszükséglet a területnagyság alapján könnyen kiszámítható. Ápolása kézi vagy gépi sorközművelés. Ha kellő sűrűségbe ültetjük, akkor télen kiváló védelmet nyújt az apróvadnak (HALÁSZNÉ ZELNIK IN BERNÁTH, 1993).
Fodormenta (Mentha spicata var. crispata) – Évelő lágyszárú (H), 40-80 cm magasra megnövő, olykor kivaduló növény. Mivel valószínűleg a mediterrán vidékeken kialakult fajhibrid, ezért melegigényes, de ugyanakkor hidegtűrő. Fény-, víz- és talajigényes növény, de céljainkra telepített állományai az apróvadnak kielégítő takarást szolgáltatnak. Kizárólag vegetatív úton, főként gyökeres sarjhajtásokkal szaporítható. A palántákat 60 × 20-30 cm-es térállásban célszerű ültetni. Javasolható sztólókról való szaporítása is, ilyenkor 10–12 cm mélyen, 1-2 sorban zsinórszerűen a barázdákba helyezik a sztólókat. Gyomosodása kézi vagy gépi kapálással megelőzhető (PRASZNA IN BERNÁTH, 1993).
Izsóp (Hyssopus officinalis) – Évelő, több évig termő (Ch), 50–70 cm magasra növő, ázsiai eredetű évelő félcserje. Hazánkban 50 éve termesztik. Talajigénye nincs, szárazságtűrő. Kora tavasszal (legkésőbb április elején), folyóméterenként 120–150 maggal, 1-2 cm mélyre kell vetni. 50 cm-es sortávolsága lehetővé teszi, hogy az apróvad számára dúsnövésű, igen alkalmas védősűrű alakuljon ki. Kis területen mechanikai gyomirtással is felhozhatók állományai (SVÁBNÉ IN BERNÁTH, 1993).
Élőhelyfejlesztés kínaináddal. Az élőhelyfejlesztés számára egy különleges lehetőséget kínál a kínainád vagy japánfű (Miscanthus sinensis ’Gigantheus’). Ez a kelet-ázsiai növény 1935-ben került Japánból Dániába (valószínűleg innen származik egyik neve), napjainkban szelektált klónok alapján termesztik Mivel nagy fitomasszahozamot (12–20 tonna abszolút száraz biomassza/ha /év) produkál, ezért megújuló energiaforrásként számolnak vele. Szerepe van a CO2-megkötésben, a gyenge termőhelyek hasznosításában, energiahordozóként, túltrágyázott vagy elnitrátosodott talajok megtisztításában stb. Mivel hazai körülmények között termést nem hoz, ezért csak rizómás, vagy merisztémás módszerekkel szaporítható. Ennek előnye, hogy nem vadulhat el, csak ott nő, ahol termesztik, nincs veszélye a flórahamisításnak. Konténerezett ültetési anyagát az utolsó fagyok után 1 × 1 m-es hálózatban telepítik. A minden évben leszáradó szárat a késő téli/kora tavaszi időszakban vágják le, s az közvetlenül vagy pelletálva eltüzelhető, illetve magas cellulóztartalma miatt cellulózgyártásra felhasználható. Fűtőértéke 16,4–18,0 MJ/kg (MAROSVÖLGYI, 1997). A telepítése nyomán kialakuló növényszerkezet rendkívül előnyös búvóhelyül szolgál főként a fácán számára, ezért, a kínainádnak mint megújuló bioenergiaforrásnak – ma ugyan még költséges – termesztése vadgazdálkodási előnyei miatt is támogatandó.