A kutatók többségének véleménye szerint a mezővédő erdő, erdősávok több szempontból is számottevő jelentőséggel bírnak a kultúrnövények termesztésében – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Egyrészt a megfelelő szerkezetű és irányú fasor a szél mérséklésén keresztül olyan mikro- és mezoklíma változásokat eredményez, ami előnyös a haszonnövényekre, termésük nagyobb lesz. A lecsökkentett légmozgás következtében kisebb lesz a növények párologtatása, a talaj párolgása, emiatt jobb a vízgazdálkodás, kevesebb energiát kell a vízfelvételre fordítani, a vízveszteséget pótolni.
A szél mechanikai károsodást is tud okozni, a fasorok segítségével visszaszorítható a defláció, ezzel az értékes termőtalaj elhordása, a vetőmagok kitakarása, a szélverés, de a szélnyomás okozta gabona szár törése, a búza ‘lefektetése’ is. Mindezek eredményeképp a terület jobb termőhelyi viszonyokat biztosít, magasabb lesz a haszonnövények hozama. Másrészt a mezővédő erdősávok, mint összetett ökológiai rendszerek, jelentős állatvilággal rendelkeznek, amely számos képviselője a kártevők természetes ellenségeként segíthet a kártétel gazdasági küszöbérték alatt tartásában. A ragadozó vagy parazita rovarok megannyi csoportja, a hasznos madarak, emlősök segítenek kordában tartani a károsítókat. A fás és gyepes táblaszegélyek tehát lehetőséget biztosítanak arra, hogy a növényi károsítók természetes ellenségeinek otthont adva hozzájáruljanak a kártevők gyérítéséhez.
A fasorok hőmérséklet-kiegyenlítő hatása is hasznosnak bizonyul, mivel az optimumtól magasabb – magas hőmérséklet a fotoszintézist gátolja (40-45 oC-on leáll) – nappali, és az annál alacsonyabb éjszakai hőingadozást mérsékli, páradúsító hatása révén pedig emeli a talaj és a levegő nedvességtartalmát. Ezzel a csírázás és növekedés folyamata gyorsabb és eredményesebb, mert az ideálishoz közelebb vannak a körülmények (SZÁSZ, 1960).
A fasoroknak, fás sávoknak azonban negatív hatásai is lehetnek a kultúrnövények terméshozamára. Egyrészt egy forrásokért folytatott küzdelemből fakadó negatív, azaz csökkentő hatás, másrészt egy hozamnövelő befolyás a kedvezőbb mikroklíma megteremtése által. A kompetíció nem egyforma a különböző forrásokért. A vizet és tápanyagokat a fák többnyire mélyebb talajrétegekből veszik fel, a gabona a felsőből. Így csekélyebb a versengés. A fény problémája viszont jelentkezhet. Az árnyékolás relatíve nagy távolságon érzékelhető, ami rontja a haszonnövény feltételeit. Ezek miatt a tábla szélén kisebb termésre számíthatunk. Speciális esetben, nyári melegben azonban előnyös is lehet az árnyékolás, amennyiben késlelteti a harmat felszáradását és mérsékli a párologtatást. Az árnyékolás azonban jelentős problémát mégsem okozhat mások szerint, mivel nem direkt sugárzás szükséges a fotoszintézishez, és diffúz fény az árnyékos helyeken is van. Természetesen a fasor ápolása során figyelni kell arra, hogy a lomb ne nyúljon be mélyen a vetés fölé. A szegélyhatást azonban fasorok nélkül is ismeri a gazdálkodó.
A negatív és pozitív hatásokat mérlegelve úgy tartják, hogy az előnyök messze meghaladják a hátrányokat, azaz összességében terméstöbblettel számolhatunk. Ez a megnövekedett kalászonkénti magszámra és ezermagsúlyra, tehát a nagyobb kalászonkénti átlagos magsúlyra vezethető vissza (GÁL – KÁLDY, 1977). Továbbá a fasorok a helyben maradó, tápanyagként szolgáló avar révén segítik a talajéletet, a mikrobák aktivitását; azok számára természetes – így hosszú távon is megfelelő – életkörülményeket biztosítanak. A fasorok talaja ezzel mint magterület marad fenn, ahol megtalálható a területre jellemző, a feltételekhez alkalmazkodott talajflóra és -fauna.
Azonban minden esetben jól kell megtervezni a fássávok összetételét különösen az aerodinamikai szempontok miatt. A helytelen döntés eredménye károsodás lehet. Ilyen eset fordul elő, ha a fasor alul nyitott, fentebb pedig tömör. Ekkor csatornahatás lép fel, azaz a levegőnek az összeszűkült helyen kell átpréselődni. Ez pedig csak a sebességének növekedésével érhető el, tehát a szabadföldinél nagyobb sebességgel érkezik az elvileg védett oldalra. Hasonló eredményt: felerősödött szelet érhetünk el, ha a fasor tömör. A szél nekiütközik, csak felfelé van útja kitérni, a túloldalon pedig alkalmanként még nagyobb erővel csap le.
Zöld folyosóként az erdősáv növények és állatok vándorlását, terjedését segítheti, ami hozzájárulhat a szigetszerűpopulációk szegregációjának megszűntetéséhez, bizonyos fajok megerősödéséhez, végső soron a táj stabilitásának elnyeréséhez. Egyéb kedvező hatásai között említhetjük a talajélet javulását, a tájképi, esztétikai érték növekedését, az éghajlat stabilizálását, gazdasági oldalról faanyag, méhlegelő, gyümölcs, gyógynövények, apróvadak értékét. Összességében egy természetközeli, kisebb környezeti terhelésű rendszer jöhet létre. Továbbá idővel faanyagot is biztosíthat gazdálkodójának.
Forrás: agrárszektor
Ezeket nekem már 1960-ban tanították, korábban a sztálini edősítési programnak nevezték. Ha valóban jól tervezték meg, 10-12 m széles, és legalább három szintű szávokban, nagyon jó hatása volt. Tapasztalataim szerint, ha a szél erejét valóban megtöri, és nem felerősíti, akkor nagyon jó szolgálatot tesz. Nyilvánvalóan a fafajoknak a talajhoz kell igazodniuk, és kívánatos az is, hogy legyenek gyümölcstermő (som, vadkörte) és oltalmat adó (tűztövis, homoktövis) fajok is. Homokos talajokon mindenképpen helye van a fekete fenyőnek is (mediterrán faj).
Gondozásukat, ápolásukat természetesen az erdészettudomány tanításai szerint, haszonvétele is ezek szerint történhet (szálaló vágás, és természetes felújulás). Ha valakit érdekel egy öregember véleménye, keressen meg.