Mezei vadfajok táplálék-összetétele

A fogoly hajdanán Magyarország, de egész Európa egyik legfontosabb szárnyasvad faja volt. Állományai azonban szerte az area területén megfogyatkoztak. Szakemberek jó része e hanyatlást a környezet intenzívvé válására, azon belül pedig az állati eredetű táplálékbázis csökkenésére vezeti vissza. Táplálkozásökológiai, bromatológiai vizsgálatainak összefoglalásával rávilágíthatunk e vélemény általánosítható voltára, illetőleg pontosíthatjuk.

Magyarországon az első publikált, 285 begytartalmon alapuló vizsgálatokat THAISZ (1912) és CSIKI (1912) végezték. Sajnálatosan ugyanazon minták növényi, illetve állati eredetű táplálékrészének feldolgozását nem hangolták össze, két közleményben publikálták. Ennek ellenére megállapítják, hogy a zömében augusztusi (n = 257) begytartalmak döntő mértékben növényi eredetű táplálékot tartalmaztak. CSIKI (1912) a begyek 62,1%-ában talált állati eredetű táplálékot. Adatközlésének módja szerencsére olyan volt, hogy abból összeállíthattuk az egyes taxonok egyedi dominanciasorrendjét (7. táblázat). A legnagyobb egyedszámmal aFormicoideakképviseltették magukat. Ki kell emelni a Lasius alienus (474 pld.) és különösen a Lasius niger (1892 pld.) fogyasztást. A hangyák 89,37 egyed%-ot képviseltek a fogyasztott táplálékból. Kiemelendők még a Coleopterak(4,81%) és a Heteropterak(4,41%) is. Egy gyomorban pl. 94 db bodobács (Pyrrhocoris apterus – Heteroptera) volt. A Coleopterákközött (minimum 39 faj) sok gazdaságilag károsnak tekinthető fajt talált, ezért a rovartáplálék alapján a foglyot hasznos madárnak ítélte.

Mintegy 40 évvel később VERTSE ET AL. (1955) végeztek bromatológiai vizsgálatokat, s egyúttal a korábbiakkal összegezve 1007 gyomortartalom adatait értékelték ki. Úgy találták, hogy a fogoly november és március között 100%-osan fitofág táplálkozású. Ezt követően áprilisban táplálékának már 41,6%-a, májusban pedig 63,3%-a állati eredetű. Júniustól folyamatos az állati részarány csökkenése táplálékában, szeptember-októberben már 10% alá csökken (8. táblázat). Ha csak annak a 451 gyomornak a tartalmát tekintjük, amelyeket 1933-1953 között gyűjtöttek, akkor az állati eredetű táplálék taxonok közötti aránya a 9. táblázatban közöltek szerint alakult. Ezen periódusban is döntő volt a Formicoideakszerepe (65,45%), de mintegy hatszorosára nőtt a Coleopterak(26,18%), tízszeresére az Orthopterak (5,47%) aránya CSIKI (1912) közléséhez viszonyítva. Ezzel együtt a Heteropterakaránya mintegy egyharmadára esett vissza (1,42%). Magyarázatul szolgálhat ehhez az, hogy amíg CSIKI (1912) vizsgálatában zömében augusztusi minták voltak, addig a későbbi elemzéseknél tavaszi hónapokból is álltak rendelkezésre gyomortartalmak. VERTES ET AL. (1955) megállapítják, hogy a rovarfogyasztás mértéke összefügg a rovarok aspektusváltozásaival.

 

A költés időszakában fontos a rovartáplálék, mert ekkor a fogoly több rovart fogyaszt. A fogoly minden rovart megeszik, nem válogatós, bizonyos fajokat azonban – ha teheti – előnyben részesít. Különösen figyelemre méltó a hangya fogyasztása. Nemcsak a szabadon mozgó példányait fogyasztja el, de a bolyokat is felkutatja, s a hangyabábokat is megeszi. A hangyákon kívül a Coleopterakis kedvelt táplálékai, a kártevők fogyasztásával növényvédelmi jelentősége is lehet.

Növényi táplálékának zöme a pázsitfű (Gramineae)-, libatop (Chenopodiaceae)-, keserűfű (Polygonaceae)- és disznóparéj (Amaranthaceae)-félékbőlkerül ki. Még a felsorolt növénycsaládokon belül is csupán néhány, magvakat nagybőségben termő tömeggyomnövényünk, így a szulákkeserűfű (Bilderdykia convolvulus), a kövér porcsin (Portulaca oleracea), a zöld- és fakómuhar (Setaria viridis, S. pumila), a fehér libatop (Chenopodium album), a kakaslábfű (Echinochloa crus-galli) és a szőrős disznóparéj (Amaranthus retroflexus) szolgáltatják a foglyok táplálékának zömét. Általánosságban augusztus, szeptember és október, a tömeggyomok esetében még november és december hónapokra is esett a gyommagvak fogyasztásának fő időszaka. A kora tavasszal és a nyár elején magot érlelő gyomok, mint az árvacsalánok (Lamium spp.), a tarsókafajok (Thlaspi spp.), a pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), a tyúkhúr (Stellaria media), madárhúrok (Cerastium spp.) csak szórványos esetekben, bár többé-kevésbé elég nagy darabszámmal járultak hozzá a foglyok táplálkozásához. Ezeknek apró magvait nem egyenként veszik fel, hanem egész termés ágazatokat csipegetnek le csakúgy, mint a nagy magvak kivételével az esetek túlnyomó részében.

Termesztett gazdasági növényeink közül a gabonafélék magvai a tavaszi-őszi vetések és az aratás idején szerepeltek étlapján. Aratás előtt csak a megdőlt gabonához fért hozzá, aratás után pedig a tarlón talált kalászokat csipegette, s a kipergett szemeket szedte föl. A gabonaneműek időszakonkénti nagy bősége ellenére is növényi táplálékát, elsősorban a magvakat szintén nagy tömegben termő gyomnövények szolgáltatták. Elsőrendű haszonnövényeinknek (búza, árpa, rozs, zab, kukorica) tehát nem volt nagy szerepe a foglyok táplálkozásában, amely tény egyúttal azt is jelentette, hogy esetleges kártételük sem lehetett számottevő. Abban az időszakban, amikor magvakra nem bukkantak, így havas tél idején, előtérbe lépett egyéb növényi részeknek, különösen a fű- és herefélék leveleinek fogyasztása.

Magyarországon az utolsó fogolytáplálkozási vizsgálatokat NAGY (1968) végezte 445 felnőtt fogoly és 176 fogolycsibe bromatológiai elemzésével. Lucernából gyűjtött 137 fogoly vizsgálata 48 fajt mutatott ki, ebből 15 faj lucernakártevő volt. Kiemelkedő fogyasztást Adelphocoris lineolatus, Subcoccinella 24-punctata és Otiorrynchus ligustici fajoknál tapasztalt. A gabonából begyűjtött 161 fogoly gyomrából 48 állatfajt, köztük 14 gabonakártevőt lehetett meghatározni. Folyamatos volt a fogyasztás az alábbi fajokból: Zabrus tenebrioides, Agriotes spp., Eurygaster maura. Kapásnövényekből 147 fogoly lett gyűjtve. 34 rovarfaj, köztük 17 kártevő szerepelt a tápláléklistán.

A fogolycsibék táplálékának értékelése (n = 176) azt mutatta, hogy a csibék 10 napos korukig főleg az Orthoptera és Hymenoptera rendekbe tartozó fajok imágóit és lárváit fogyasztják. 10–20 napos korukban vettek fel a rovarfajokból a legtöbbet. 20 napos kor után az állati eredetű táplálék fogyasztását felváltotta a növényi táplálék. A legnagyobb mennyiségben a következő mezőgazdasági kártevőket találta a fogolycsibék gyomrában: Phytodecta fornicata, Dociostarurus maroccanus, Sitonia spp., Acripidae spp. lárva, Leptinotarsa decemlineata imágó és lárva.

Ausztriában, a magyar határ melletti területen, HUSS (1983) végzett részletes fogoly táplálékvizsgálatot. 76 fogoly gyomortartalma alapján azt a következtetést vonta le, hogy a fogoly táplálékában abszolút mértékben a növényi táplálék dominál. A tavaszi mintákban 0,05 tömeg%-ban talált Curculionidae családhoz tartozó ormányosbogarakat és Ichneumonidae családhoz sorolható fürkészeket. A nyári táplálékban a mintáknak már 47%-a tartalmazott állati eredetű táplálékot, összarányuk azonban így sem haladta meg a 3,0 tömeg%-ot. A következő taxonokat adta meg: Carabidae spp., Coleoptera lárva, Cassida spp., Cleonus piger, Eurydema oleraceum, Diptera, Formicoidea, Ichneumonidae, Lepidoptera báb és Tettigoniidea. Az őszi táplálékban a gyomrok 24%-ában volt állati eredetű rész, ez azonban csak 0,7 tömeg%-ot ért el. Taxonok: Amara spp., Harpalus spp., Dermestes murinus, Agriotes spp., Curculionidae, Coleoptera lárva, c.f. Adelphocoris lineolatus. A téli táplálékban nem lehetett állati eredetű részt kimutatni. Tavasszal, nyáron és ősszel a gabonamagvak, télen a gabonamagvak és zöld növényi részek (gabonák és fűfélék levelei) domináltak táplálékukban.

Csehszlovákiában JANDA (1956) 2038 minta alapján alapvetően növényevőnek találta a foglyot. November és február között nem volt a gyomrokban állati eredetű táplálék. Sőt – június hónapot kivéve –, minden hónapban 17% alatti az állati komponens részaránya, közben márciusban, illetve ősszel még az 5%-ot sem érte el. Júniusban 42,5%-kal tetőzött az állati eredetű táplálékhányad. Télen a zöld növényi részek, nyár végén és ősszel a gabonamagvak domináltak táplálékában. Ugyancsak JANDA (1964) vizsgálta meg a fogolycsibék táplálék-összetételét. Megállapította, hogy a fogolycsibe életének első négyhetében döntően állatevő. Még 8 hetes koráig is 30%-ot meghaladó táplálékában az állati részarány. A legelső héten a hangyák 32 térfogat%-kal, a Coleopterak19,8%-kal, a Lepidopterakhernyói 14,2%-kal és a Homopterak11,7%-kal domináltak a vizsgált gyomrokban. A későbbiekben is a Hymenopterakés Coleopteraktápláléktúlsúlya volt megfigyelhető. Érdekes volt, hogy a fogolycsibék már 5. élethetüktől kezdve csaknem 50%-ban (9. héten 76,6%-ban) gabonamagvakat fogyasztottak (10. táblázat).

A Német Szövetségi Köztársaságban BRÜLL (IN GLUTZ ET AL., 1973) végzett fogolytáplálék-vizsgálatokat (11. táblázat). Rendkívül szerénynek találta a fogoly állati eredetű táplálékát, mely júliusban 8,0%-os maximummal kulminált. Október és április között gyakorlatilag nem volt állati eredetű komponense táplálékának.

Franciaországban BIRKAN (1970) a Perdix perdix tavaszi táplálékában 5-6%, nyáriban 17-18%, az ősziben pedig 2-3% közöttinek találta az állati eredetű összetevőt. SERRE ÉS BIRKAN (1985) 2-30 napos fogolycsibék (n = 24) emésztőtraktusának analízise alapján 110 Arthropoda faj és fajcsoport fogyasztását mutatta ki. Az összes Arthropoda közül 36% volt kifejlett hangya, 17% hangyabáb és 21% levéltetű. Megállapították, hogy a csibék valószínűleg azt a táplálékot eszik, amelyik számukra leggyakrabban rendelkezésre áll, vagy amit anyjuk kaparással számukra elérhetővé tesz. Ugyancsak BIRKAN ÉS SERRE (1988) foglalkozott a fogolycsibék táplálékválasztásának kérdésével. Saját és több, térben és időben eltérő vizsgálat eredményeinek összevetése alapján a csibék hangya- és levéltetű-fogyasztását tendenciózusnak tartották. Megerősítették ezt a megállapítást az ízeltlábú táplálékforrás kihasználásának vizsgálatával. Míg e két taxonnál túlfogyasztás volt tapasztalható, addig az Araneidakés Dipterakalulfogyasztása és a Coleopterakkiválasztásának hiánya volt e korban megfigyelhető. A Formicoideakés Aphidinaksajátossága, hogy koncentráltan (pl. bolyokban) élnek, helyhez kötöttek. Az anyamadár által felszínre hozott táplálékhoz a csibék könnyen hozzájutnak. Ez jó példa a táplálékfelvételre kialakult „adaptív stratégiára”, amit a tyúk és a csibék szinkronizált viselkedése jellemez, aminek célja a maximális energia biztosítása minimális idő alatt, minimális energiafelhasználás árán.

Nagy-Britanniából POTTS (1986) monográfiájában szereplő megállapításokkal érdemes foglalkoznunk. Az adult madarak táplálkozásával kapcsolatosan az alábbiakat ismerteti. A költő fogoly számára a fészek elhagyása csak rövid ideig tartó lehetőséget biztosít a táplálkozásra. Ezen időszakban az alacsony rovarsűrűség valószínűleg nem teszi lehetővé az állati táplálékra koncentráló stratégiát, ezért inkább a zöld növényi részeket fogyasztja. PLESKOV És FOWDEN (1959, idézi POTTS, 1986) szerint a gabonanövények levelei kiváló forrásai a magas értékű proteineknek, beleértve a methionint is. Ez lehet a magyarázata annak, hogy rovarfogyasztásuk szerény volta ellenére a költő fogolytyúkoknál nem lehet rosszultápláltság jeleit észlelni. A csibék kikelése után már nem ilyen szorosak az időkorlátok, a tyúk feladata ilyenkor a rovarok megmutatása a csibék számára és az azok elfogyasztására való késztetés. A nyári rovarfogyasztást adult madarak esetében két tényezőre vezeti vissza. Egyik, a tyúkok esetében a költés során elszenvedett esetleges fehérjeveszteség pótlása, azaz a fehérje-egyensúly biztosítása. A másik, a teljes vedlés során a tollak fejlődését elősegítő kénes aminosavak biztosítása, amelyek nagy mennyiségben és könnyen hozzáférhetően vannak jelen a rovarokban. Úgy véli, hogy még modern mezőgazdaság mellett is rendszerint bőséges ilyenkor a táplálékkínálat, azaz magas a rovarsűrűség. Az adult foglyok rovartáplálék-szükségletét POTTS (1986) csekély jelentőségűnek tartja, szerepét megközelítőleg sem tekinti olyan fontosnak, mint a csibék esetében. A gabonafélék learatása után a foglyok táplálékukat főleg gyűjtögetés útján szerzik, a tarlókon maradt elszórt gabonaszemekből és a gyomnövények – különösen a madár keserűfű (Polygonum aviculare), a szulákkeserűfű (Bilderdykia convolvulus) és a tarka kenderkefű (Galeopsis tetrahit) – magvaiból élnek. Ahol a gabonaszemekhez és gyommagvakhoz nem tudnak hozzáférni a foglyok, ott arra kényszerülnek, hogy a legelőkön található növényeket: füvet, lóherét, különféle gyomnövényeket – pl. a gyermekláncfüvet (VETISKA, 1979, idézi POTTS, 1986) – vagy az ősszel elvetett gabonanövényeknek pl. a búzának és a rozsnak zöld hajtásait csipkedjék le. A fogoly őszi táplálékára vonatkozó 26 tanulmány adatainak összegzése (POTTS, 1986), amely a főbb kétszikű gyomnövényfajok magvainak relatív fontosságát mutatja be, a 12. táblázatban látható.

Végezetül az Amerikai Egyesült Államok Montana államában végzett vizsgálatokkal foglalkozom. Oka ennek elsősorban az, hogy oda, mint általában az amerikai kontinensre, Magyarországról és Csehországból telepítették be a foglyokat (v.ö. Hungarian partridge). WEIGAND (1980) adult és szubadult foglyok vizsgálata alapján úgy találta, hogy az állati eredetű táplálék tavasszal mindössze 1, nyáron pedig 2%. Ősszel és télen csak nyomokban fordultak elő rovarok a táplálékban. Állati taxonok közül az alábbiakat említi: Coleoptera, Hymenoptera – Formicidae, Orthoptera – Locustidae és Gryllidae, Araneidea és Mollusca – Pulmonata. A 4–15 hetes fogolycsibék (n = 40 db) gyomortartalom-vizsgálata szerint az állati táplálék részesedése 12% volt a táplálékukban. WEIGAND (1980) az alábbi taxonokat mutatta ki: Coleoptera (főként Erotylidae és Silphidae), Diptera, Hymenoptera (Formicidae 4%), Orthoptera (Locustidae 7%).

A kiszemelt vizsgálatok megállapításait összegezve elmondhatjuk, hogy a fogoly számára az állati eredetű táplálék főként a csibe korban jelentős. Életük első 4 hetében 50%-ot, 5–8. hetében 30%-ot meghaladja az állati eredetű táplálékrész. A vizsgálatok a hangyafélék és levéltetvek kiemelt fogyasztását, preferálását rögzítették, főként az első hetekben. Ezek akkumulatív diszperziója meghatározza a csibekor táplálkozási stratégiáját. Idősebb madaraknál a rovarfogyasztás célja vagy a költés közbeni fehérjeveszteség pótlása, vagy a vedlés során megnövekvő fehérjeigény biztosítása. Éppen ezért a nyári hónapokban rögzítettek mindenütt nagyobb rovarfogyasztást. Az itt bemutatott alapséma valamelyest változhat az eltérő ökológiai viszonyok – beleértve a földrajzi szélességet – következtében.

Egyedszáma és gazdasági súlya alapján vadgazdálkodási szempontból legfontosabbnak tekintendő szárnyasvadfajunk táplálkozásökológiai vizsgálatainak kettős jelentősége van. A vizsgálatok egyrészt megállapították, hogy a tavaszi-nyári időszakban potenciális növényvédelmi szereppel bír, ha ezt napjainkban nem is értékeljük úgy, mint korábban, másrészt a természetes fácánszaporulat csökkenését egyes kutatók a természetes táplálék hiányával magyarázzák.

Magyarországon az első fácántáplálkozás-vizsgálati eredményeket KLEINER ET AL. (1939) publikálták. Feldolgozásukban 497 gyomortartalmat vizsgáltak, közlésük sajnos szezonális elemzést nem tartalmaz. Az állati eredetű táplálék a gyakoriság alapján – a zúzóköveket is számítva –, 16%, csak az emészthető anyagokra vonatkoztatva 20,5% volt. A következő ízeltlábú taxonokat (összesen minimum 115 faj) adták meg, mint fácán táplálékot: Isopoda, Diplopoda, Chilopoda, Orthoptera, Dermatoptera, Coleoptera, Hymenoptera, Neuroptera, Diptera, Lepidoptera, Heteroptera, Araneidea. A Coleoptera-kjelentették azArthropoda-k zömét. Az alábbi bogárcsaládokat figyelték meg: Carabidae, Dytiscidae, Staphylinidae, Histeridae, Hydrophilidae, Lucanidae, Scarabaeidae, Cantharidae, Elateridae, Coccinellidae, Tenebrionidae, Chrysomelidae, Cerambycidae, Curculionidae. A növényi eredetű táplálékot, illetőleg annak jelentőségét a fácán étlapján az alábbiakban állapították meg:

A termesztett növények magvai (35,81%) közül leggyakrabban a gabonafélék és a kukorica fordultak elő, de viszonylag gyakran került elő hüvelyes is, mint a bab és a borsó. Ezenkívül szőlőt is találtak néhány esetben. Legnagyobb gyakoriságuk a mezei gyommagvaknak volt (65,39%). A galagonya, kökény, vadrózsa, a gyalogbodza termését, a fekete csucsor bogyóit is gyakran fogyasztották (36,67%).Fák száraz magjai és termései (30,98%) közül, főleg az akácmag, amely egyike a leggyakoribb fácántápláléknak, és tölgymakk fordult elő. Ugyancsak jelentős volt a fácánok gyökér, zöld levél- és szárrész fogyasztása (41,04%). A mezei gyomfajok magjai közül különösen az alábbi fajok adták a táplálék zömét: sásfélék (Carex spp.), fehér libatop (Chenopodium album), apró szulák (Convulvus arvensis), madár keserűfű (Polygonum aviculare), lapulevelű keserűfű (Polygonum lapathifolium), fakó muhar (Setaria glauca) stb. Különösen nagy tömegben fogyasztotta esetenként pl. a Chenopodium album, főleg pedig a Solanum nigrum magvait és bogyóit. A mérgező növények igen gyakran előfordultak a fácánok gyomrában és ezek nemcsak, hogy nincsenek a fácánokra káros hatással, hanem úgy látszik fontos táplálékuk. Ha mindezt összevetjük az egész táplálékkal, akkor megállapítható, hogy a fácán táplálékának 62%-a növényi eredetű.

A következő mértékadó vizsgálatot NAGY (1968) végezte 854 felnőtt fácán és 146 fácáncsibe bromatológiai elemzésével. Lucernából gyűjtött 237 fácán vizsgálata 58 állatfaj kimutatását eredményezte, ebből 16 lucernakártevő volt. Ezek közül mennyiségileg a Subcoccinella 24-punctata, a Phytonomus variabilis és azAdelphocoris lineolatus domináltak. A növényi eredetű táplálékot 65 fajhoz lehetett sorolni. A gabonából gyűjtött 167 fácán gyomrában a gabonafélék kártevői domináltak, ez az összesen kimutatható 51 fajból 18 faj volt. A legnagyobb mennyiségeket a következő fajok adták: Agriotes spp., Zabrus tenebrioides, Scotia segetum, Eurygaster maura. Kapásnövényekből 208 fácán került begyűjtésre, 49 állatfajból 25 kapás kártevő volt. A leginkább fogyasztott fajok a következők voltak: Cleonus punctiventris, Leptinotarsa decemlineata, Scotia segetum, Opatrum sabulosum. Erdős remízekből 242 fácánt analizált, s 39 fajt határozott meg belőle NAGY (1968). E fajok zöme is kártevő volt: Melolontha melolontha, Otiorrhynchus ligustici és Scotia segetum lárva. Az ugyancsak e vizsgálat keretében elemzett 146 fácáncsibe állati tápláléka ,,…a begyűjtési hely adott zoocönológiai viszonyait tükrözte”. A vizsgálatok szerint a csibék 1–5. napos korukig kizárólag rovarokkal táplálkoztak, 5–15. napos korban is a rovartáplálék dominált, míg 50 napos korban már a felnőtt egyedekre jellemző táplálék-összetétel volt a jellemző. Ezen időben 50 fajt lehetett a fácáncsibe gyomrokból kimutatni, legfontosabbak az alábbiak voltak: Phytonomus spp., Chrysomelidae, Phytodecta fornicata, Sitonia spp., Eurygaster maura. NAGY (1968) megállapította továbbá, hogy az adult fácánok növényi táplálékában 11 termesztett növényfaj magja, illetve termése fordult elő. Triticum aestivumból, Hordeum vulgaréból, Avena sativából és Zea maysból fogyasztották a legtöbb mennyiséget.

FARKAS (1983) 777 pld., mezőgazdasági területről származó fácán gyomortartalmának vizsgálata alapján szárazanyagban határozta meg a táplálék megoszlását (13. táblázat). Úgy találta, hogy csak a nyári aspektusban volt jelentősebb az állati eredetű táplálék (12,1 tömeg%), tavasszal csupán 7,13% volt, míg ősszel és télen gyakorlatilag növényevő volt a fácán. Eves viszonylatban az állati táplálék 3,40 tömeg%-nak adódott. Ugyancsak FARKAS (1975) vizsgálta az intenzív növénytermesztési mód hatását a fácán táplálkozási lehetőségeire. Őszi gabonában vetés idején a begytartalmak 32,56%-át gabonamagvak tették ki. E mennyiséget 90–95%-ban a talaj felszínén található, vagy a sekélyen vetett szemek képezték, míg a fennmaradó hányadot a mélyebbről kiszedett magvak tették ki. Tavaszi gyomirtás idején a begytartalmak elemzése szerint a zöld növényi részek aránya a többi táplálékhoz képest elenyésző (0,48%) volt. Aratás előtt, viaszéréskor és aratás után a fácánok begytartalma 98,50%-ban búzaszemekből tevődött össze. Ismeretes, hogy a lucerna a vegetációs időszakban gazdag rovarfaunájával és növényzetével a fácán táplálékigényét messzemenően kielégítheti, ezért szívesen tartózkodik ott, még a viszonylag nagy zavarás ellenére is. A begytartalmak eredményeit elemezve azt tapasztalták, hogy annak 57%-át zöld lucernalevelek tették ki. Ugyancsak magas a 10%-kal részesedő rovarmennyiség aránya is. Kukoricában vetés idején a begyek tartalmának 14,20%-át kukoricaszemek képezték. Ennek 20%-át előző évről visszamaradt szem, 80%-át friss vetésű vetőmag tette ki. Kukorica betakarításkor és a téli időszakban lőtt fácánok begyében 99,09%-ban kukoricaszemet lehetett találni. FARKAS (1975) megállapítása szerint ezt kizárólag a földön heverő csövekről csipkedték le, vagy a betakarításnál lehullott szemekből vették fel.

 

HAVASI ÉS VÁRADI (1988) 288 begytartalom elemzése alapján (14. táblázat) kimutatta, hogy a fácán táplálékában májusban valamelyest emelkedett az állati eredetű táplálékrészek aránya, júniusban elérte az 5% körüli maximumot (amely értékhatár a korábbi vizsgálatoktól eltérően lényegesen alacsonyabb), majd újra, szeptemberig 1% értékre csökkent. Ezután már csak nyomokban volt található állati eredetű táplálék a mintákban. Az állati táplálékrészből a rovarok voltak a legjelentősebbek 8,57%-kal (15. táblázat). Csibéknél az első 3 hetes korban növekedett az állati táplálék részaránya, ezt követően még akkor is csökkenést tapasztaltak, amikor optimálisnak tűnő viszonyok uralkodtak a rovarvilág számára. Általában a csibék táplálkozásában is a fitofág jelleg dominált, amely, ha kellő mennyiségű állati eredetű táplálék is jelen van forráskészletként, a korábban közismert fiatalkori, főleg rovarokra alapuló táplálkozásmódhoz hasonlóvá válhat. Ilyen jelenség következhet be, ha a csibeneveléskor például egyidejű gradáció lép fel a táplálékként szóba jöhető rovarfajoknál. A fitofág jellegű táplálkozásmód a csibék esetében is kényszerítő környezeti faktor hatására alakul ki. A rovartáplálékot ezek alapján a környezet limitáló faktorának tekintik. A vizsgálatokkal igazolva látják azt, hogy a felnevelési veszteségek a kelés utáni 4-5 hét állati eredetű táplálékhiányára vezethetők vissza. Idős madarak esetében a fitofág jelleget ugyancsak a rovartáplálék hiányával magyarázták.

Csehországból JANDA (1964) fácántáplálkozás-vizsgálatai említendők (400 gyomrot vizsgált meg a megállapítások megtételéhez), aki a fácáncsibék táplálék-összetételét elemezte életük első 9 hetében (16. táblázat). Már az első héten talált növényi táplálékot (17,5%) a gyomrokban. Az első 3 hétben az állati eredetű táplálék meghaladta az 50%-ot, az 5. hétre már csak 13,2% volt, míg a 6. héten 10% alá süllyedt. A 9. héttől kezdődően ez az arány 1%-nál kisebbnek adódott. A vizsgálatok szerint a leginkább fogyasztott taxonok a Tenthredinoidea (levéldarázs alkatúak), a Lepidopterak(lepkék, hernyók) és a Coleopterakvoltak, ez utóbbiak csaknem fele részét a Curculionidae család tagjai alkották.

Romániából, a Duna-deltából közölt fácán táplálkozásvizsgálati eredményeket KISS ET AL. (1985). Megállapították, hogy a 135 komponensből álló növényi és állati fajspektrum a fácán nagy adaptív készségét bizonyítja. Taxonszámot tekintve egyenlő arányú volt a növényi és állati táplálék jelenléte a gyomrokban, tömegében viszont a növényi komponens dominált. Gyakran olyan ízeltlábúakat is elfogyasztottak, amelyek bűzös anyagokat tartalmaznak, mint például egyes Heteroptera és Coleoptera fajok, vagy a mérgező Cantharis fusca. Az ízeltlábú fajok zömét a Coleopteraktették ki. E vizsgálat azért is rendkívül érdekes, mert Európa egyik érintetlen területén készült.

Jugoszláviában PEKIC (1962) 201 fácán begy- és gyomortartalma alapján 78 térfogat%-os összes növényi táplálékhányadot mutatott ki. Úgy találta, hogy az állati táplálék a május/június hónapokban észlelhető 45%-os és a december és április közötti időszak 5%-os szélsőértékei között alakult.

Németországban, Schleswig-Holsteinben 200 fácán begytartalmát vizsgálta BRÜLL (IN GLUTZ ET AL., 1973). Az állati eredetű táplálék (térfogat%-ban meghatározva) kettős kulminációt mutatott, júniusban 9,3%-kal, novemberben pedig 8,6%-kal tetőzött. Decembertől májusig nem talált értékelhető mennyiségben rovarokat a begyekben. Júniusban levéldarazsak lárváit, sodrópille hernyóit, bogarakat, legyeket, pókokat és kaszáspókokat fogyasztottak a fácánok. Az őszi, tél eleji időszakban csigákat (Cepaea, Succinea, Clausilia spp.), földigilisztákat, bársonylégy- (Bibio spp.) lárvát, gubacsdarázs (Neuroterus spp.) és gubacslégy (Mikiola fagi) gubacsát fogyasztották. Legfontosabb megállapításait a szerző a fácán táplálkozási stratégiáját illetően tette: a gyomortartalmak kimutatták a gyors átállást minden újonnan adódó tápanyagforrásra.

Ugyanerre a következtetésre jutottak a Szovjetunióban végzett vizsgálatok során is (POTAPOV És FLINT, 1989). A fácán nem részesít előnyben meghatározott táplálékot, fő táplálékát a leggyakoribb növények és állatok adják. A Kaukázusban végzett vizsgálatok szerint júniusban nagyjelentőségük van a csigáknak, augusztusban pedig a szöcskéknek. Ezen időben a Volga deltájánál a napi táplálékadag térfogatának 70%-át teszik ki a rovarok: ormányosbogarak, díszbogarak, futrinkák, szöcskék és hangyák. A Szir-darja vidékén nyáron az állati eredetű táplálék 60%-ot tesz ki. Figyelemre méltó, hogy a rovarok sok helyütt télen is megtalálhatók a fácán táplálékában. A csibék kizárólagos rovarfogyasztását a szovjet kutatók is hangsúlyozták, emellett igen válogatósnak találták őket. Főként apró szöcskék, levéltetvek, hangyák és pókok lárvái képezték táplálékukat. Kemény kitinburokkal rendelkező rovarokat csak életük 7. napjától kezdve esznek (TUGARINOV ÉS KOZLOVA, 1945 idézi POTAPOV ÉS FLINT, 1989).

Angliában a THE GAME CONSERVANCY által a Brownsea-szigeten folytatott vizsgálatban (LACHLAN ÉS BRAY, 1973 idézi HILL ÉS ROBERTSON, 1988) a táplálék zömét a zöld növényi részek és gyökerek adták, decemberben főként a juhsóskát (Rumex acetosella) fogyasztották. E vizsgálatban az ízeltlábúak főként az őszi hónapokban voltak kedveltek a fácánok által. Augusztusban és szeptemberben a táplálék 20 tömeg%-át főként az erdei hangyák képviselték, októberben regisztrált 15 tömeg%-ot a bogarak (Coleoptera) tették ki. A termesztett növények magvai a nyárvégi, a gyommagvak és vadgyümölcsök az őszi időszakban voltak dominánsak a fácán táplálékában.

Az Amerikai Egyesült Államokban Michigan államban végzett vizsgálat szerint (DALKE, 1937 idézi HILL ÉS ROBERTSON, 1988) egész évben a termesztett növények magvai képezték a fácán fő táplálékát. A gyommagvak főként szeptember-december időközében tettek szert jelentőségre, novemberben csaknem 40%-át alkották a tápláléknak. Az őszi és téli időszakban a vadgyümölcsök aránya is jelentős volt, januárban 45%-ot is elért. A zöld növényi részek, gyökerek néhány százalékban egész évben kimutathatók voltak a gyomrokból. Ugyanez mondható el az állati eredetű táplálékról. Június-augusztus hónapokban az étlap max. 10%-át tették ki. A legdiverzebb a táplálék-összetétel az ősz folyamán volt, októberben 106 fajt lehetett kimutatni. Minnesota államban a gabonatermesztés egyik központjában vizsgált meg FRIED (1940) 659 fácán gyomortartalmat, s a növényi hányadot éves viszonylatban 96,0%-nak találta. A csigák csak májusban (18,5%), a rovarok csupán júliusban és szeptemberben (18,5 illetve 15,5%) értek el jelentős részarányt.

SCHICK (1952) Michiganben ugyancsak mezőgazdasági környezetben vizsgálta a csibék (3–14 hetes) állati táplálékát és azt találta, hogy főként Heteropterakat (12%), Coleopterakat(9%) és Hymenopterakat(67%) fogyasztottak. Emellett Dipterak (1%), Homopterak (3%), Orthopterak (1%), Lepidopterak (3%), Ephemeropterak (1%) és Arachnoideak (3%) szerepeltek a táplálékban.

WHITMORE ET AL. (1986) kéthetes fácáncsibék rovarválogatását vizsgálták kísérleti körülmények között réti perjéről (Poa pratensis), zabbal elegyes sárga somkóróról (Melilotus officinalis), valamint elegyetlen sárga somkóróról gyűjtött élő rovarok felkínálásával. A csibék a legnagyobb méretű rovarokat válogatták ki, amelyeket még le tudtak nyelni. 3 mm-nél kisebb rovarokat ritkán fogyasztottak el, még akkor is, ha kevés nagyobb rovar állt a rendelkezésükre. Az ugyanazon nagyságrendhez tartozó különböző fajokat nem mindig azonos rangsorolás szerint fogyasztották, hanem attól függően, hogy a csibék számára elfogadható fajok közül éppen melyek álltak rendelkezésre.

Összefoglalva a korántsem teljességre törekvő bemutatást, elmondható, hogyaz állati eredetű táplálék főként a csibék első 4 élethetében bír kizárólagos jelentőséggel. Az első héten a kisméretű, puha vázú ízeltlábúak fontosak a számukra, második héttől már a kitinvázas rovarokat is felveszik, sőt a normális táplálkozási stratégiának megfelelően lehetőleg minél nagyobb példányokat fogyasztanak (legkisebb ráfordított energiával legnagyobb táplálékenergia-felvétel). A testszövetek felépítéséhez szükséges fehérjék hiánya magasabb mortalitást okoz, ezért az állati táplálékot limitáló faktornak tekinthetjük.

A túzok növényi és állati eredetű táplálékának fajspektrumát az egész area területére vonatkozóan FARAGÓ (1985) dolgozta fel. Az Otis tarda tarda alfaj addig ismert valamennyi publikációja alapján 114 növényi és 155 állati taxont mutatott ki a túzok táplálékában. Az állati tápláléknemek közül magasan a Coleopterakdomináltak (a taxonok 61,93%-a). Fontosak még az Orthopterak, a Lepidoptera hernyók, a madarak (Aves) fiókái és a kisemlősök (Mammalia). A taxonok zömét azonban kétségtelenül az Arthropodakadják.

Magyarországon a túzok korábban vadászható faj volt, ennek ellenére részletes bromatológiai vizsgálat nem készült. STERBETZ (1977)listaszerűen felsorolt ugyan 16 gyomortartalmat, de elemzést nem adott. Ezen adatok alapján külön-külön értékelhető az állati és növényi komponens, de a két frakciónak egymáshoz viszonyított aránya, tömegadatok hiányában nem elemezhető. A minták eloszlása csak a tavaszi (vadászidény) és részben az őszi (elhullott madarak) táplálékra enged következtetni. A tavaszi időszakban (április-május) vegyes táplálkozású a túzok. Termesztett növények (búza, repce, napraforgó) zöld részei és magjai egyaránt előfordulnak táplálékában. Az ízeltlábúak aktivitásának növekedésével – főleg május hónapban – megnő a kimutatható rendszertani egységek száma (15 taxon), sajnos az, hogy ez a táplálék tömegében – szemben a növényi résszel – mit jelent, nem ismeretes. Az Arthropoda-táplálékzömét a Coleopterakképviselték (82,01%), az Orthopterakjelentősége kisebb (16,67%) volt, Heteropterakés Dermatopterakcsak alkalmilag fordultak elő (1,19 és 0,13%). A családok sorrendjét a Cerambycidae vezeti (46,83%), a Scarabaeidae (19,97%) és aGryllidae (16,54%) előtt. A nyári táplálékra gyomortartalmak híján csak a környezet változásából, s részben külföldi adatok alapján következtethetünk. A zöld növényi részek jelentős részének eltűnése (termények beérése, a gyepek „kiégése” stb.) miatt valószínűleg növekszik az állati eredetű táplálék Magyarországon is. Az őszi időszakban a túzok dominánsan már növényekkel, gabonafélék elhullott magvaival, zöld növényi részekkel, vetések zsenge hajtásaival, s főként repcelevéllel táplálkozott. Nyomokban szerepelt csak állati eredetű komponens étrendjében. A téli időszakban Magyarországon a túzok, ha teheti, repcén telel át. Emellett az őszi időszakban ismertetett növényféleségek továbbra is szerepelnek „étlapján” (17. táblázat).

Spanyolországban PALACIOS ET AL. (1975) végezték az első vizsgálatokat 51 gyomor elemzése alapján (43 tavaszi, 2 nyári, 1 őszi, 4 téli és 1 ismeretlen). A tavaszi táplálék térfogatának 90,2%-a volt növényi és 9,8%-a állati eredetű. A növényi táplálék zömét a Compositae (51,3%), a Fabaceae (11,4%), a Cruciferae (11,4%) és a Gramineae (9,3%) családok képviselték. Az Arthropoda-táplálék rendenkénti, illetve családonkénti megoszlását a 18. táblázat mutatja, abszolút dominánsak a Coleopterakvoltak 95,50%-kal. Ennek megfelelően a táplálék zöme a Scarabaeidae, Curculionidae, Tenebrionidae és Meloidae családból került ki. A nyári táplálékban a zöld növényi részek jelentősége csökkent, előtérbe kerültek az ízeltlábúak (Mantidae, Orthoptera) és a gabonafélék magvai. Érdemes megemlíteni, hogy ebben az időszakban a hangyáknak (Formicidae, Hymenoptera) is nagyszerepük volt. Az őszi aspektusban a nyárihoz képest lényegi eltérést nem lehetett kimutatni, de emelkedett a kultúrnövények magvainak fogyasztása, míg az Orthopterak (Locustidae, Gryllidae) és a Hymenopterak (Formicidae) aránya változatlan volt. A téli időszakban a tavaszihoz hasonlóan a zöld növényi részek domináltak, az állati táplálék szinte teljesen hiányzott. Az újabb vizsgálatokat gyomrok és ürülék elemzésével Cuenca del Dueroban LUCIO (1985) végezte. A tavaszi időszakban megvizsgált gyomrokban (n = 9) az állati eredetű táplálék zöme Coleoptera (97,16%), – azon belül főként Tenebrionidae, Meloidae és Chrysomelidae –, illetve Heteroptera volt. A nyári időszakban gyűjtött ürülékekből a Coleopterak, Hymenopterakés Heteropterakvoltak kimutathatók 20–47% közötti gyakorisággal, télen viszont csak minden tizedik ürülékben lehetett Arthropodarabukkanni.

Mértékadó vizsgálatokat végeztek az egykori Szovjetunióban (RJABOV ÉS IVANOVA, 1971) adult (n = 25) és juvenilis (n = 12) madarak gyomortartalom elemzésével (19. táblázat). A felsorolt taxonok alatt 25 növényfaj, 2-2 madár- és emlősfaj, 1-1 kétéltű és hüllő, 2 pók és több mint 50 rovarfaj szerepel. Egy gyomorban általában 2-3 faj dominált és átlagosan 25 állategyed jutott. A vizsgálat nagy értéke, hogy a tömegviszonyokat is megadta. Eszerint az idősebb madaraknál az állati és növényi táplálék viszonya 37,8 : 62,2 tömeg%, míg a fiatal madaraknál 96,5 : 3,5 tömeg%. Amíg az idősebb túzokok táplálékának csak 34,5%-át tették ki az Arthropodak, addig ez az arány a fiatalok esetében 60,2% volt. Érdekes, hogy a fiatal madarak viszonylag magas tömegarányban fogyasztottak madárfiókákat (26,2 tömeg%). Másik nagy értéke a vizsgálatnak, hogy a nyári időszakra vonatkoztatva is vannak vizsgálati eredményeik (20. táblázat).Kimutatták, hogy májustól augusztusig a túzok fokozatosan áttért a rovartáplálékra. Ennek egyik oka, hogy a természetben több lesz a rovar és kevesebb a zöld növény, másrészt pedig a vonulás előtt (a vizsgált területen rendszeres vonuló madár a túzok) a szervezetnek fehérjét és zsírt kell felhalmoznia. Érdekes ugyanakkor az a megállapítás, hogy a tápérték növekedésével csökkent a gyomor telítettségi foka. A túzoknak azt a képességét, hogy tehát a táplálék elégtelen minőségét mennyiséggel tudja pótolni, pozitív adaptációs képességnek tekintik a szerzők. Ha a madár csekély energiaértékű táplálékot fogyaszt (növények), abból nagy mennyiséget eszik meg. Nagy tápértékű táplálékból viszont mértékletesen fogyaszt. A vegyes táplálkozás lehetővé teszi, hogy szükség esetén a túzok átálljon egyik tápláléknemről a másikra, s ezt képes is gyorsan megtenni. A tápláléknak elsősorban a fehérjeszintézisben van nagy szerepe. A túzok állati tápláléka 13-30%, növényi tápláléka 3,5–5,3% fehérjét tartalmaz. Az életkorral a testtömegegységre eső fehérjefogyasztás csökken, a növekedés befejeztével a fehérjefelhalmozás csaknem megszűnik, a felnőtt állatoknál nitrogénegyensúly áll elő. Megfigyelhető, hogy az együtt táplálkozó különböző korú madarak közül a fiatalok az állati, az idősebbek a növényi táplálékot részesítik előnyben. E táplálékok változatos összetétele a fehérjeszintézishez szükséges valamennyi aminosavat tartalmazza.

 

Összefoglalva megállapítható, hogy a fiatal túzokok táplálékában az állati, idősebbekében a növényi táplálék dominál. A táplálék összetétele feltehetően nem a válogatással, hanem a táplálék bőségének, hozzáférhetőségének változásával, illetve a szervezet állati táplálék iránti igényével függ össze. Az állati táplálékban a rovarok (Insecta) dominálnak. Hogy azon belül mely taxonoké a döntő szerep, az az area egyes területein eltérő lehet, de a Coleopterakés Orthopterakmindenütt az első helyen állnak. Az Ibériai-félszigeten élő túzokok zsákmányában kevésbé játszanak szerepet a Vertebratak, mint az északabbra élő populációkéban. Az adult túzokok májustól augusztusig tartó táplálékváltását, az állati táplálék előtérbe kerülését a környezet teszi lehetővé, ez egyúttal biztosíték arra, hogy a madarak felkészülnek a télre, az area keleti felén a vonulásra. Az állati eredetű táplálék fogyasztásának növekvő igényét befolyásolja az is, hogy a túzok nyáron teljes vedlésen esik át, s az új tollazat létrehozása jelentős mennyiségű fehérjét igényel.

A három szárnyasvadfaj táplálkozás vizsgálatainak ismeretében megtehetjük már az általános következtetéseket. Értékelésünket – az elmondottak alapján – célszerű arra az időszakra megadni, amikor rendelkezésre áll a potenciális Arthropoda táplálékbázis, azaz az április és augusztus közötti idényre (21. táblázat).

Az idős madarak esetében ezen időszakban inkább zoofágnak tekinthető a túzok, viszonylag szerény tavaszi értékről (10%) indulva augusztusra elérheti a 80%-ot. Vegyes táplálkozásúnak tekinthető – a növényi hányad szerény fölényével – a fogoly. A növényi hányad az area egyes részein nagyobb arányt is elérhet, azaz a táplálkozás fitofág jelleget is mutathat. Inkább fitofágnak tartjuk ezen időszakban a fácánt, hiszen maximum 3–13%-nyi az állati rész táplálékában.

Fiókakorban magas az állati táplálék részaránya a fogoly és a túzok esetében, de e két faj között is van különbség. A fogoly életének 5-8. hete között lassan áttér a növényfogyasztásra, a túzok viszont (testméretei és az idős madarak nyári növekvő rovartápláléka miatt) tartósan zoofág marad. A fácánnál csibekorban is látszik a későbbi fitofág jelleg, már életük első heteiben is mintegy ötödrésznyi növényi hányad van a táplálékukban. A 21. táblázat jól szemlélteti, hogy az állati táplálékot döntően az Arthropodakjelentik, s azon belül a Coleopterakszerepe a meghatározó. Fiatal korban, azon belül is az első élethetekben azonban több fajnál más rendszertani egységekhez tartozó fajok is dominálhatnak a táplálékban, elsősorban a hangyák (Formicidae, Hymenoptera).

A mezei nyúl növényevő állat, táplálékában mind lágyszárú, mind fásszárú növények részei megtalálhatók, igaz eltérő arányban. BRÜLL (1973 idézi SCHNEIDER, 1978) egy németországi vizsgálat alapján mutatta be a mezei nyúl táplálékspektrumát (idézi KOVÁCS ÉS HELTAY, 1985) (22. táblázat, 33. ábra). A vizsgálatok azt mutatták, hogy 77 növényfajjal táplálkozott a mezei nyúl (a legfontosabb 35 fajt mutatja be a 33. ábra 3 vizsgálati területen, aspektusonként). A táplálékban, főként az őszi-téli és tavaszi időszakban domináltak az egyszikűek (pázsitfűfélék), közöttük télen akár 80%-ot is elérhetett a termesztett gabonák részesedése. ZÖRNER (1981) az egykori NDK területén végzett táplálkozásvizsgálatokat. Kimutatta, hogy éves viszonylatban a zöld növényi részek (90,1%-ban), fás részek és fakéreg 1,6%-ban, száraz növények 3,7%-ban, gumók 2,2%-ban, gyümölcsök 0,5%-ban, magvak (gabona, kukorica) 1,7%-ban vannak jelen a nyúl étlapján. Az egyes komponensek havi gyakoriságát a 34. ábra mutatja.

 

HOMOLKA (1983) dél-morva vizsgálatai ugyancsak mezőgazdasági területeken folytak, alföldi és magasföldi régiókban. Sík vidéken a lágyszárú zöld növényi részeket (beleértve a termesztett fajokat) találta a legfontosabbnak 57–93%-kal. Ezt követték a magvak és termések 11–23%-kal, főként augusztustól januárig. Növények föld alatti részei (cukorrépa gyökere) 21%-ban a téli hónapokban voltak jelen a táplálékban. Kérget és hajtást csak a téli időszakban fogyasztottak 3–5%-ban. A magasabb fekvésű területeken a zöld növényi részek 53–85%-ot tettek ki a táplálékban. A magvak és termések csak a nyár második felében érték el a 20%-ot. A kéreg és hajtás csak télen volt számottevő táplálékuk, 10–21%-kal, hasonlóan a fenyőfélék tűleveleihez (12–15%).

Hazai vizsgálatok ugyancsak intenzíven művelt alföldi területről állnak rendelkezésre, november hónapból (DEMETER ÉS MÁTRAI, 1988). Nem találtak különbséget sem a gyomortartalom tömeg, sem a táplálék-összetétel tekintetében a bak és a nőstény, illetőleg az adult és juvenilis példányok között. Legfontosabb táplálékkomponensek az egyszikű kultúrnövények, illetve a gyomok, mint az őszi búza (45,3%), Agropyron repens (10,0%), Poa spp. (6,6%), illetve a lucerna (19,5%) voltak. Kívülük néhány gyom (Cirsium arvense, Koeleria gracilis, Chaenopodium album, Erigeron canadensis), magvak (7,1%), kéreg (1,1%), s kis mennyiségben keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia 0,01%) fordult elő gyomrukban. A preferencia indexek alapján (PI = táplálékban előforduló fajok/területen előforduló növényfajok) a lucernát feltűnően előnyben részesítették.

A mezei őz táplálkozásával igen mostohán bánt a vadbiológia tudománya. Hazai vizsgálat egyáltalán nincs publikálva, s más országból sem sok.

Az egykori NDK területén KNORR (idézi STUBBE ÉS PASSARGE, 1980) végzett vizsgálatokat egy olyan területen, ahol a gabona területaránya 50,3%, egyéb termesztett növények termőterülete 49%, a fás vegetációé 0,7% volt. Az évszakonkénti fő tápláléknövényeket, kultúrnövény, gyomnövény, fás szárú növény bontásban az alábbiakban adta meg (23. táblázat).

Lengyelországban KAŁUZIŃSKI (1982) 125, vadászidényben elejtett mezei őz gyomortartalom-vizsgálatából 85 növényfaj jelenlétét mutatta ki, de közülük csak 6 volt kedvelt, s ezáltal alapvető fontosságú. E fajok tették ki éves szinten az elfogyasztott fitomassza 66%-át, de pl. nyáron 97%-ot, télen 74%-ot jelentett. A legintenzívebben fogyasztott növény a rozs volt (22%). Számításai szerint a teljes őzpopuláció a termesztett növények (rozs, repce, lucerna) fitomasszájának 1%-át fogyasztotta el a vegetációs időszakon kívüli periódusban. Az őzet válogatós állatnak ismerjük, ami látható a fogyasztott növényfajok nagy számából is. Ugyanakkor az is látható, hogy igazából a táplálék alapját a tömegesen jelenlévő kultúr-, gyom- és fásszárú növények képezték. Valószínűleg emiatt nem okozott akkora gondot az élőhely változása az őz számára, mint azt más mezei fajoknál tapasztaltuk, hiszen állományai mindenütt növekedtek. Megtartásához, kondíciójának, trófeaminőségének és a terület eltartóképességének növeléséhez azonban mindenképpen a magas tápnövény-diverzitás szükséges.

Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_521_Elohelyfejlesztes_az_aprovad-gazdban/ch03s03.html#id583521