Hazai esettanulmányok a mezei élőhely-gazdálkodás gyakorlatára

A Lajta-Hanság Rt. Mosonszolnoki kerületében már 1984 óta folynak komplex mezei élőhelyvizsgálatok. A kutatási eredmények gyakorlatba történő átültetésének szándéka hívta életre a LAJTA-Projectet 1992-ben azzal az elsődleges céllal, hogy élőhely-gazdálkodással az indikátorfajnak tekinthető fogoly populációsűrűségét (denzitását) növelje.

Az élőhely javítása, dúvadgyérítés. A Project élőhelyi adottságai és átlagos dúvadgyérítés mellett viszonylag szerény, 2,00 pld./km² denzitásértékkel jellemezhető fogolypopuláció élt a területen, amit a habitat, elsősorban a szántóföldek vetésszerkezete és a táblanagyság határoztak meg. Ha a vetésszerkezet változását nézzük, abban 1989-1992 között lényegében változás nem történt. Az 1992–1995-ös években az állattenyésztés dekonjunktúrája volt megfigyelhető Magyarországon, aminek következtében a kaszálók (füves here, lucerna) és a takarmánynövények (silókukorica) területe csökkent. Nőtt az őszi gabonák, a napraforgó és a mézontófű vetésterülete. Ez utóbbiak területnövekedése a privatizáció kezdetével is egybeesik a Projectben (melynek kiteljesedése 1995-ben történt meg), ugyanis termesztésük rendkívül gazdaságos. Ugyancsak a magánosítással függ össze a set-aside területek (114–133 ha) negyedére (33 ha) csökkenése. A vetésszerkezetből a tavaszi vetésűek túlsúlya mutatható ki 47–53%, növekvő értékkel. A kapások mellett növekedett az őszi vetésű növények területe is 32%-ról 36%-ra. Ugyanakkor az évelő növények területe 16%-ról 10%-ra csökkent. Ezt, – a fogoly számára nem kimondottan szerencsés – határstruktúrát meg kell változtatni, ha a terület eltartóképességét, ezáltal a fészkelő állomány denzitását növelni akarjuk.

Változásokat – mint tudjuk – a táblaszegélyek hosszának növelésével, illetve az azokon folytatott gazdálkodás extenzivitásának fokozásával lehet elérni. Az élőhelyfejlesztések során a 35.táblázatban részletezett módszereket alkalmaztuk (95.ábra). Az ily módon kialakított „fogolybarát” élőhelyek a 3 év során 352,9–499,58 ha között változtak, ami a teljes terület 11-16%-át jelentette. A létrejött ökotonok jelentősen megváltoztatták a Project struktúráját (36. táblázat). Az elkülönített 20 féle ökoton teljes hossza 326,5 km-ről 334,9 km-re nőtt. Az abszolút értelemben vett növekedés mellett fontos annak kimutatása, hogy mennyivel növelték meg az élőhelyfejlesztések az eredeti struktúra hosszat. Ehhez a hosszakat 1 ha-ra vonatkoztattuk. Az élőhelyfejlesztések nélküli ökotondenzitás 82,4–87,0 m/ha között változott. A legtöbb szegélyelem hossza nem változott, a változást a táblákon belüli növényhatárok eredményezték. Az élőhelyfejlesztések évi 21,6–23,8 m/ha növekedést jelentettek, ami 24,8–28,9%-os növekedést tett ki. A LAJTA-Projectre jellemző fajlagos ökotonhossz tehát 105,9–108,6 m/ha-nak adódott (37.táblázat). További kedvező változás volt az, hogy a korábban kaszált, cserjeszint nélküli erdősávok kaszálását 1992 óta megtiltottuk, ezáltal ugyancsak csökkent a fészekaljveszteség.

A szárnyasvad populációinak vizsgálatával egy időben folyamatosan kutatjuk a Project avifaunáját, különös tekintettel az erdősávokra (JÁNOSKA, 1995). Ennek alapján ismerjük a szárnyas predátorok fészkelő állományainak denzitását is (38. táblázat). A fogoly számára potenciális veszélyt jelentő ragadozó madarak közül egyedül az egerészölyv (Buteo buteo) fészkel. Fészkelő állományának 1992 utáni csökkenése részben egy mezei pocok (Microtus arvalis) gradáció összeomlására, részben a lucernaterületeknek, mint a mezei pocok habitatjainak mintegy felére történő csökkenésére vezethető vissza. A dolmányos varjú (Corvus corone cornix) és a szarka (Pica pica) fészkelő populációi az intenzív fegyveres gyérítés és szelektív mérgezés (3-klór-4-metilanilin hidroklorid) hatására igen alacsony szintre süllyedtek. Mivel a Duna-ártérről, illetve Ausztriából folyamatos az utánpótlás, így a gyérítés jelenlegi szintje kívánatos. A dúvadgyérítés során a rókateríték növekedése a Nyugat-Magyarországon beinduló veszettség elleni immunizációs program (NAGY ET AL.,1995) eredményességére vezethető vissza, ami a rókamortalitás csökkenését vonta maga után. Az éves teríték csaknem megduplázódott. A kóbor kutya és kóbor macska predátorként szerepet játszhat, főként, ha annyi járja a határt, mint amit a terítékek mutatják. Kiemelkedő volt az 1993-as év, amikor 84 kutyát és 93 macskát lőtt a hivatásos vadász. A két varjúféle állománycsökkentésének valós mértékét nem ismerjük, mivel a mérgezések miatt az elpusztult madarak jelentős részét nem jegyezték fel. Az említett 5 állandóan jelenlévő dúvad fajból 1992-ben 111 pld., 1993-ban 258 pld., 1994-ben 115 pld. került terítékre. A kérdés ezek után az, hogy az 1992-tól foganatosított intenzív élőhelyfejlesztés és a dúvadgyérítés hozott-e eredményeket?

A fogolypopuláció nagysága, denzitása, ivari és korviszonyai. A vizsgálat kezdeti időszakában (1989–1991), a hagyományos vadgazdálkodás mellett a tavaszi fogolypopuláció-nagyság 52–58 pld. volt, a denzitás pedig nem érte el a 2 pld./km² értéket (1,69–1,88). Az élőhely-gazdálkodás bevezetése után mindkét paraméter kezdetben ugrásszerűen (1992: 173 pld. – 5,61 pld./km²), majd folyamatosan, de lassuló ütemben növekedett (1995: 311 pld. – 10,08 pld./km²). Az augusztusi populációnagyság 1989-ben csak 158 pld. (5,12 pld./km²) volt. Ez az érték 1992-ig folyamatosan növekedett, 1992-ben 713 pld.-t rögzítettünk (27,29 pld./km²). A kevésbé sikeres 1993-as évben 435 madarat (14,10 pld./km²) tartottunk nyilván, de 1994-ben már 1184 pld. volt az augusztusi populációnagyság (38,38 pld./km²). 1995-ben az újbóli csapadékos nyár következtében mindössze 386 madarat számláltunk, azaz 12.51 pld./km² volt a populáció sűrűség (96. ábra).

A fogolypopuláció dinamikája két szakaszra különíthető. Az 1989–1991 közötti időszakban egy kritikusan alacsony populációnagyság és -sűrűség volt a jellemző, 1992 óta viszont az állomány növekedése tapasztalható. Ezt a különbséget egyértelműen az élőhely-gazdálkodásban bekövetkezett gyökeres változásra vezethetjük vissza. A kezdeti növekedést elősegítette a veszettség 1991 évi tetőzése a rókapopulációban, s ezáltal a kisebb predációs nyomás.

A fogoly érdekében végzett élőhely-gazdálkodás természetesen a vele együtt élő (koegzisztens) fajoknak is kedvezett. A fogolyéval megegyező nagyságú fürj, vad fácánpopuláció, mintegy 200 őz és 1400–1500 mezei nyúl élt a területen.

A Magyar Fogolyvédelmi Program létrehozásának gondolata 1991 őszén merült fel, először a LAJTA-Project 1992-es beindulásával, majd ugyanazon év őszén a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási Tanszékén létrehozott Fogolykutató Csoport felállításával. A Csoport munkatársai, referensei az ország 4 legfontosabb apróvadas körzetében kialakított referencia-területeken kezdték el kutatói, szaktanácsadói és felügyeleti munkájukat. A referenciaterületek meghatározásakor a Tanszék korábbi kutatóhelyein kívül a vadászati felügyelők által szakmailag is támogatott vadgazdálkodókat, üzemi területeket és vadásztársaságokat választottuk ki pályázat alapján. A sikeres pályázók a Vadgazdálkodási Alapról szóló rendelkezés alapján 50%-os támogatást kaptak, és ugyanilyen mértékű önrészesedést vállaltak a programban való részvétel költségeinek finanszírozására. A pénzforrásokat a koncepciónak megfelelően csak élőhelyfejlesztésre és a dúvadgyérítést, valamint más vadgazdálkodási munkákat végző vadőr kötelező alkalmazására, illetve közvetlen munkáját segítő eszközök (csapdák stb.) beszerzésére lehet fordítani. Csak néhány esetben és kísérleti jelleggel engedélyeztük tenyésztett madaraknak kis sűrűségű állományra való „rátelepítését”, illetve fogolymentes területekre a faj visszatelepítését. Foglaljuk össze először a referensek feladatait!

A referensek szoros kapcsolatban vannak a kutatócsoport vezetőjével, a vitás, elvi döntést kívánó kérdésekben azonnal konzultálnak, egyéb területeken teljes önállóságot kell bizonyítaniuk.

A program alapvető célja a természetszerű, ökológiai, azaz bölcs hasznosítás szemléletű gazdálkodás preferálása, támogatása volt, s ez az elképzelés a megvalósulás során erősödött. Az első évben 8 gazdálkodó nyerte el a jogot a programban való részvételre. Ezek közül kettő, a Lajta-Hansági Rt., azaz a LAJTA-Project és a Hidasháti ÁG külön kutatási programon működik a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási Tanszéke (lásd 5.13.1. fejezet), illetőleg a Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattani és Vadbiológiai Tanszéke gondozásában. A program résztvevői 1993-óta az alábbi vadgazdálkodók voltak (97. ábra):

A program szigorú feltételeit, illetve az elvárt élőhely-gazdálkodási munkát, jórészt objektív okokból nem tudta teljesíteni a Csákvári és a Gyomaendrődi Vadásztársaság, ezért l, illetve 2 év után kikerültek a vizsgált és támogatott területek köréből.

A Magyar Fogolyvédelmi Program munkájának bemutatása. A munkaeredményeit a mellékelt paraméterek segítségével szemléltethetjük:

Élőhelyfejlesztés. Az ökotonok hossza, a termőhely különbözőségéből és a művelési ágak megoszlásából adódóan eltérő volt a dunántúli és az alföldi projectekben. Míg az ország nyugati felén a kisebb táblák a jellemzőek, addig az Alföldön még mindig találunk nagyobb összefüggő gyepterületeket. Ezért míg pl. 1993-ban a Dunántúlon a 91,9–149,1 (minta), illetve 51,8–184,5 m/ha (kontroll) volt az egységnyi területre jutó ökotonok hossza, addig ez az érték az Alföldön 37,9–49,7 (minta), illetve 39,6–54,2 m/ha (kontroll) volt csupán, azaz az előzőknek mintegy fele, negyede (39. táblázat). Az összefüggő, részben védelemre érdemes gyepek jelenléte nem tette lehetővé azok szegélyekkel való tagolását (ez nem is lehet szándékunk!), Gyomaendrődön emiatt előnyben részesítették a foltszerű élőhelyfejlesztést. Ennek a hatásfoka igen szerény volt, ezért is számoltuk fel 2 év után azt a projectet. Legnagyobb javulást Nagyszénáson, Harkán és Csákváron érték el. Nagyszénáson e fejlesztéssel az első évben 42,2%-os ökoton hossznövekedés történt, ami a fészkelés eredményességében meg is látszott. Ugyanez volt a helyzet Harkán is. Csákváron viszont megfelelő denzitású populáció híján az élőhelyfejlesztés önmagában nem hozhatott eredményt. Ebből pedig azt a következtetést vonhattuk le, hogy hiába a kedvező habitatszerkezet, ha egy fogolypopuláció a kritikus denzitás alá süllyed, képtelen a természetes regenerációra. Valamennyi élőhelyfejlesztési módot figyelembe véve Harka és Dévaványa adatai voltak a legmagasabbak. A project működése évében Gyomaendrőd is jó paraméterekkel rendelkezett (sajnos inkább területtel, mint ökotonhosszal), s Nagyszénáson is 11,0–26,3 terület%-on végeztek élőhelyfejlesztést. Sárszentmihályon hasonló volt a helyzet, de itt az alacsony populációdenzitás és magas predátornyomás nehezítette az előrelépést.

A tapasztalat azt mutatta, hogy elsősorban ott lehetett eredményeket felmutatni, ahol a vonalas struktúrákban (ökotonokban) tudtak jelentős növekedést elérni. A nagy kiterjedésű gyepek nyugalma még önmagában kevés a hatékony állománynövekedéshez. Nem véletlen, hogy a hajdani pusztákon sem érte el a fogoly azt a denzitást, amit a mezőgazdasági területeken megfigyelhettek.

A dúvad- (predátor-)gyérítés. Az angliai kísérletek, mint láttuk (4.6. fejezet), a róka és a varjúfélék fészkelési időszakbeli szerepét emelik ki. A projectek közötti különbségek egyrészt a predátorsűrűségből, másrészt a gyérítés eltérő hatékonyságából adódtak (40. táblázat). Főleg az alföldi területeken igen magas a varjúfélék részaránya a terítékben, míg a Dunántúlon a kóbor kutya és a kóbor macska a jelentősebb. A dúvadgyérítés hatékonysága valószínűleg a közöltnél is jobb, hiszen a területenként kihelyezett több száz, vagy több ezer F-2 hatóanyagú tojás által okozott veszteségek nem mindig mutathatók ki pontosan. A fészkelési időszakban végzett ragadozómadár megfigyelések általában nem igazolták a megelőző aggodalmakat vagy hiedelmeket, s a csapdázások eredményei is szerényebbek voltak a vártnál. Csak a sárszentmihályi terület védett ragadozó viszonyai olyanok, amelyek az élőhelyjavítás ellenére a fogolypopuláció csökkenéséhez vezettek. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy ilyen adottságok mellett, egyes helyeken az országban a természetvédelemmel összeegyeztethetetlen a fogolyprogram. Másutt viszont az említett hagyományos dúvadgyérítés precíz elvégzésével is jó eredmények érhetők el, ezért nincs szükség a védett ragadozómadarak gyérítésének kényes szorgalmazására.

Az állománysűrűség változása. A kutatási időszak kezdetén végzett felmérések szerint a 2 pld./km²-es kritikus állománysűrűséget csak a csákvári kontroll- (1,42) és a gyomaendrődi mintaterület (1,60) nem érte el. E limit körül mozgott a csákvári minta- (2,21) és a gyomaendrődi kontrollterület (2,06) is. Egyebütt ezt 2–4-szeresen meghaladó állománysűrűséget rögzítettünk. A legmagasabb értéket Sárszentmihályon (8,17 és 7,54), illetve Harkán (8,11 és 3,77) lehetett kimutatni.

Ha annak a négy projectnek a minta és kontroll területeit nézzük (98. ábra), amelyekre vonatkozóan 3 éven át végzett vizsgálatok alapján vannak adatsoraink, akkor az említett Sárszentmihályon kívül mindenütt állománynövekedést tapasztalunk a mintaterületeken mind a fészkelő-, mind az augusztusi állománynagyságot illetően.

Vadászható fajok terítékalakulása. A bölcs hasznosításnak az együttélő vadfajokra gyakorolt hatását (41. táblázat) az alábbiakban foglalhatjuk össze:

A fogoly célzatú élőhelyfejlesztésekre a vele hasonló niche-t elfoglaló fácán állományváltozása nem meglepetés. A fácán ugyanúgy a szegélyeket használja ki, mint a fogoly, a nagyterületű élőhelyfejlesztést nem hálálja meg. A nyúl ellenben mindkettőből profitál, különösen a parlagterületek kínálta táplálék diverzitás és bőség kedvező a számára. Bebizonyosodni látszik mindenütt, hogy a fogolyprogram valóban a vadgazdálkodás és a természetvédelem átfogó programja!

* – becslés é – élve befogott l – lőtt

é – élve befogott l – lőtt

Következtetések. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a két élőhely-gazdálkodási tevékenység feltételezi egymást. Abban az esetben, ha nem tudunk megfelelő struktúrát kialakítani, a vadászható dúvadfajok gyérítése hozhat ugyan relatív eredményeket, ha a vadászterület nem védett körzet közelében van, de a terület eltartóképessége határt szab a fogolyállomány növekedésének. S fordítva is igaz, a predátorgyérítés elégtelen volta (objektív – természetvédelmi, vagy szubjektív – elégtelen dúvadgyérítési okokból) a habitatstruktúra kedvező volta mellett eredménytelenséghez vezethet. Ennek mértéke a hiányosságokkal összhangban van. Igazán ott sikerült eredményt elérni, ahol a vadgazdálkodás minden kívánalma teljesült. Ez az eredmény megfelel a fogolyra vonatkozó bölcs hasznosítás Potts-féle modelljének.

A MOSON-Project területén korábban a Lajta-Hanság Rt. egyik kerülete működött, a nagyüzem minden, már jól ismert hátrányával. 1992-ben e területen kezdett egy túzok központú természet- és vadvédelmi programot a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási Tanszéke a Lajta-Hanság Rt., a Fertő-Hanság Nemzeti Park és a WWF Ausztria támogatásával. A fő cél a 20 pld.-os túzokpopuláció ökológiai módszerekkel történő növelése volt. 1991-ig főként gabona és repce (olykor kukorica) termesztés folyt e területen, továbbá 169 ha birkalegelő és 20 ha kaszáló volt megtalálható. 1992-ben a Project 1232 ha-os összterületének habitatonkénti megoszlása az alábbi volt:

A rétet és a legelőt nem hasznosították azévben (előzőt azért nem, mert túzokfészek volt benne), s ugyancsak hasznosítástól mentes volt az ugar is. Ez összesen 543 ha-t jelentett, a Project területének 44,07%-át. A rendkívüli szárazság miatt a repce terméshozama olyan gyenge volt, hogy betakarítása többe került volna, mint a várható bevétel, így aratásától eltekintettek. Ezáltal újabb érintetlen 351 ha-t nyertünk, azaz összességében 894 ha-ra emelkedett a „túzokbarát” területek aránya, ami 72,56 terület%-ot jelentett. 1992 őszén 25 ha-on túzokföldeket létesítettünk, melyeket repcével (5 kg/ha), lucernával (20 kg/ha) és őszi árpával (100 kg/ha) elegyített keverékkel vetettünk be. Sajnos, a csapadékhiány megakadályozta a jó kelést, így csak csíraállapotban szolgáltattak takarmányt, a tél folyamán kifagytak. A gyomos sávjaik így is nagy mennyiségű friss zöld táplálékul szolgálnak a tavasz folyamán. 1993-ban életbe lépett egy szerződés, mely rögzítette a PROJECT habitatstruktúráját:

A mezőgazdaságilag művelt terület mindössze 22,08%-ot tett ki, „túzokbarát” hasznosítás pedig 960 ha-on folyt. A szárazság következtében a repce betakarítása ugyancsak elmaradt, így az érintetlen terület újabb 95 ha-ral nőtt. Az aratással csupán az őszi árpa- (72 ha) és a rozs- (105 ha) táblák voltak érintve. Az ősz folyamán az elszáradt magaskórós gyomvegetációt részben megtárcsázták, részben a vadászatok előtt nehéz simítóval lettek lehúzva. A 25 ha túzokos vadföldet azévben 100%-ban repcével vetették be. A vetés viszonylag jól sikerült, a tél folyamán is megfelelő táplálékul szolgált. A habitatstruktúra kedvező alakulása mellett még a termesztésben lévő növények technológiai folyamatait is – a lehetőségek szerint – „túzokbaráttá” tettük, s mindezt szerződésbe is foglaltuk, amiket a gazdálkodó maradéktalanul betartott. A szerződésben rögzített irányelvek a következők voltak:

A Lajta-Hanság Rt. Vadászati és Idegenforgalmi Üzeme továbbá a határ túlsó oldalán fekvő Jagdverwaltung Flick a párhuzamos idejű vadászati hasznosításban állapodtak meg. A megállapodás szavatolja a dürgés és fészkelés idejének zavartalanságát, illetőleg biztosítja azt, hogy a korlátozás a vadgazdálkodót a határ mindkét oldalán azonos vadászati eséllyel ruházza fel:

A dúvadfajok (predátorok) elszaporodásának meggátlása a túzokvédelemnek, általában a madárvédelemnek és a vadvédelemnek is elemi érdeke, ezért ennek elhanyagolása nem megengedhető. Ennek megfelelően a területre évente 500 db ún. F-2-es hatóanyagú (3-klór-4-metilanilin-hidroklorid), varjakra (vetési és dolmányos varjú, szarka, szajkó) szuperszelektív szerrel kezelt tojást helyeztünk ki. Eredményeképpen fészkelő szarka és dolmányos varjú nem volt a területen, de a közeli Szigetközből, ahol ilyen védekezés nem folyik, a fiókák kirepülése után 25–50 pld.-os csapatai is megjelenhettek. A túzok (sarjú-) és más madár fészekaljakban kártételük nem ismert, de nem zárható ki. A róka (Vulpes vulpes) fegyveres gyérítése intenzíven folyt. A rókapopuláció növekszik a LAJTA-Projectnél már ismertetett, veszettség elleni immunizációs program következményeként. A betegség nem szabályozza a rókapopuláció sűrűségét, ezért 1994-tól csapdázási módszereket is bevezettünk.

Az élőhelyfejlesztések és a predátor kontrol elsősorban a fészkelési időszakbeli nyugalmat, a költésbiztonságot szolgálták. Ennek eredményeként 1992-ben 17 túzokcsibe nevelődött fel, s csupán 2 pld. volt a téli veszteség. 1993-ban tehát 35 pld. volt az induló állomány, s 9 csibével számolhattunk, tehát a populáció 44 pld.-ra nőtt. 1994-ben két betelepülő madárral gyarapodva 37 pld. volt az induló állomány, s 13 csibe nevelődött fel eredményesen, ami azt jelentette, hogy a szaporodási időszak végén 50 túzokot számláltunk. 1995-ben – mivel téli veszteség nem volt –, az 50 pld.-os populáció szaporulatát 14 pld.-ban határoztuk meg. Az év végén 65 pld.-os állománnyal zártunk (99. ábra).

Vadgazdálkodási előnyök. Ahhoz kétség sem férhet, hogy az élőhely javulása, a zavartalanság nemcsak a túzokra és a többi védett madárfajra, de a vadászható vadfajok állományalakulására is pozitív hatással van. Az állománynövekedést, de legalábbis a területre való koncentrálódást őz esetében a számlálások egyértelműen megmutatták, egzakt adatokat azonban a terítékváltozásokból kaphatunk (42. táblázat). Az őzteríték stagnálása nem követi nyomon az állományváltozást, a terület mintegy 250 pld.-os őzállománya erősen alulhasznosított. Mindezek mellett minden évben tud a project érmes, sőt néha aranyérmes trófeákat produkálni. A legnagyobb eredmény a mezei nyúl terítékének változásában mutatkozott. A Project kialakítása előtti teríték (333 pld.) csaknem megduplázódott az első évek után, ami 1992-ben 280 pld., 1993-ban 314 pld. többletlelövést eredményezett.

Természetvédelmi előnyök. Az élőhely-fejlesztési munka természetesen más védett fajok számára is előnyöket hozott, így azok is visszajelezték a környezetváltozásokat (FARAGÓ ÉS JÁNOSKA, 1994). Olyan védett fajok megtelepedéséről és tartós jelenlétéről rendelkezünk adatokkal, amelyek elterjedésének nyugati peremére esik Projectünk, vagy hazai, illetve dunántúli megtelepedésük faunisztikai kuriózum. E fajok a következők: kékvércse (Falco vespertinus), réti fülesbagoly (Asioflammeus), ugartyúk (Burhinus oedicnemus), hamvas rétihéja (Circus pygargus), gyurgyalag (Merops apiaster), kis őrgébics (Lanius minor).

Az ismertetett vad- és természetvédelmi terület létrejötte a mezőgazdálkodók, vadgazdák, természetvédők és kutatók közös erőfeszítésének folyománya. A köztük megkötött önkéntes szerződés minta lehet olyan területek védelmére, amelyek nem a hagyományos értelemben védettek, mégis fokozottan védett fajok fenntartását szolgálják, ugyanakkor az azonos érdekekkel bíró és a védelemben tevőlegesen résztvevő vadgazda is profitál belőle. Tulajdonképpen sokfajta érdekeltség összefonódása tartja össze az erre vállalkozókat (FARAGÓ, 1994d).

A túzokállomány az 1980-as évek közepén – elsősorban a kemény telek következtében – jelentősen megfogyott Magyarországon. Már 1986-ban javaslat született (FARAGÓ, 1986) túzokkíméleti területek hálózatának kialakítására, de ez a kezdeményezés részben a korszellem (mezőgazdasági területek sérthetetlensége), részben a természetvédelmi hatóságok érdektelensége miatt nem valósult meg. A túzok további állománycsökkenése miatt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programot indított megmentésére, melynek során újabb javaslat fogalmazódott meg túzokkíméleti területek kialakítására, most már a Környezetileg Érzékeny Területek (ESA) rendszerében (FATÉR ÉS NAGY, 1993). E javaslat tartalmát tekintve hasonlított az előző előterjesztéshez, megvalósítására azonban új és korszerű, az Európai Unióban bevált módszer hazai bevezetését kínálja. A Magyar Túzokvédelmi Munkacsoport 1994-ben kidolgozta az 1994-2000 közti időszakra érvényes Magyar Túzokvédelmi Programot. Ebben világosan lefektették, hogy a védelem prioritási rangsorában első helyen a szabadtéri védelem (mentés és élőhelyfejlesztés) áll.

A védelmi stratégiát és abban az ESA-rendszert vázlatosan az alábbiakban fogalmazhatjuk meg (FARAGÓ, 1994e). A populációknak az év folyamán két, úgymond „ökológiailag szűk keresztmetszetet”, a szaporodási időszakot és a telet kell átvészelniük. Ha sikerül olyan optimális környezetet kialakítanunk, amely igényeiket kielégíti, akkor megelőzhetjük, hogy mesterséges manipulációra (tenyésztés) vagy lényeges vándorlásra legyen szükség, egyúttal biztosítjuk a megfelelő szaporodóképességet. Az élőhely-gazdálkodási stratégia kidolgozása során, a korábban meghatározottak szerint az alábbiakat vesszük figyelembe:

A túzokkíméleti területek és a rajtuk kívül, de hozzájuk közel eső természetvédelmi területek hálózatából, elterjedési területenként Környezetileg Érzékeny Területeket (ESA) kell kialakítani (lásd 5.14. fejezet) (100. ábra).

A mezeinyúl-populáció élőhelyfejlesztéssel történő növelésére irányuló vizsgálatokat KOVÁCS (1988) végezte a Füzesabonyi ÁG területén. Az egymással határos, kontroll- és mintaterület 1879 és 1198 ha nagyságú volt. A kontrollterület termelőszövetkezeti, a mintaterület állami gazdasági tulajdonban volt, de a termelés színvonala és az intenzív nagytáblás, jellemzően gabonatermesztés azonos volt mindkét területen. A vadászati hasznosítást mindkét helyen az ÁG végezte. 1982-től kezdődően vadföldgazdálkodás folyt a területen, ott, ahol szükség volt a vad folyamatos táplálékellátásához („célzott” vadföldgazdálkodás). A vadföldek nagyságát és növényösszetételét a 43. táblázat, a vizsgálat eredményeit a 101. ábra szemlélteti.

A vadföldek létesítését követően a kezelt és kontroll területen a mezei nyúl állománysűrűségének alakulása jelentősen eltérő volt. Míg a vadföldgazdálkodás előtt, 1982-ben mindkét területen hozzávetőlegesen 30 nyúl/100 ha sűrűséget becsültek, addig a célzott vadföldműveléssel érintett területen 1984 tavaszára több, mint kétszeresére növekedett a populációsűrűség, ugyanakkor a kontrollterületen változatlan maradt. Az állománynövekedés a következőkre vezethető vissza:

Svédországi vizsgálatok is azt igazolták, hogy a nagyüzemi táblákon magasabb a téli mortalitás, mind a kisparcellákkal jellemezhető területeken (FRYLESTAM, idézi KOVÁCS, 1988). Ha ezt hazai viszonyokra adaptáljuk, akkor a bemutatott példa alapján megtervezett és kialakított célzott vadföldműveléssel növelni lehet a mezeinyúl-populációdenzitást.

Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_521_Elohelyfejlesztes_az_aprovad-gazdban/ch05s13.html